A gyász, mi légüres teret
hagyott gyermeki szívemben,
Most éktelen hullámokat
vet s testem sodródik, tehetetlen.
Úgy érzem, levegőt nem kapok,
immár a hullámok közt veszek,
Nincs kiút, egyre messzebb tűnik
a part, ahol az égiek élet- képeket festenek.
A holnap keze majd kihúz,
ezt reméli lelkem szűntelen,
Visszatérek a remény-szigetre,
ahol bízva bízik a szeretet, mi végtelen.
Author: Bredács Gréta
Zavaczkiné Bredács Gréta vagyok, 95-ös évjáratú. Tíz éves korom óta Bredács Gréta néven írok verseket. Mindig is könnyebb volt számomra írásban kifejezni az érzéseimet, mint szóban. Írás közben hagyom, hogy áthasson az áramlatélmény. Az élet megmutatta nekem mind derűs mind a borús oldalát, s ezeket az eseményeket, élményeket (is) az íráson keresztül dolgozom fel. A kortársaimtól és a tanáraimtól mindig azt a visszajelzést kaptam, hogy komoly gondolataim vannak, kár lenne ezeket magamban tartani. Nemrég érkeztem életem azon szakaszába, amikor tudatosult bennem, hogy a megfogalmazott soraim talán segíthetnek másokon vagy elgondolkodtathatja az embereket, legyen szó az élet bármely aspektusáról.
