Mi végtelennek indul, annak mikor lesz vége?
De ha nem lesz vége, akkor mi az értelme?
Esik az eső, kisüt a nap,
Végtelen körforgás minden nap.
Tavasz után nyár jön, ősz után a tél,
Ki távol kerül otthontól, egyszer majd hazatér.
Biztos, ami biztos, de mégis bizonytalan.
Miért szeretünk mindig mindent ugyanúgy egy napban?
A változástól félünk, nem bízunk magunkban,
Más hibáját látjuk, de nem nézünk magunkba.
Mástól várjuk megoldást, nem merünk lépni;
Mosolygunk maszkunkon, megtanultunk félre nézni.
Azt mondjuk, szeretünk, de igazán mire vágyunk?
Őszinteség álarcában maró szavakkal bántunk.
Ébredve, merengve e versemmel szólok,
Amit teszek, megteszem, de nem vagyok szónok.
Régi-új e játék; „Kérdezz, felelek”;
Lényednek mi az ajándék; félelem vagy szeretet?
Önmagaddal legyél kedves, s beszélgess el csendben;
Kérdezd meg magadtól, nekem mit kellene tennem?
Jobb világban élnék, ezért én mit tennék?
Én válaszom csak ennyi: „Szeretve szeretnék.”
Author: Hajnal Cs. Krisztina
Köszönöm szépen az Irodalmi Rádiónak, hogy bemutathatom alkotásaimat, és ezáltal része lehetek én is az alkotói közösségnek. Esztergomban születtem, 1980-ban. Ének-zene tagozatos általános iskolába, zeneiskolába jártam, ezáltal a zene szeretete, zenélés (hobbyként) is része az életemnek. Az irodalom, a versek gyerekkorom óta közel álltak hozzám, gyerekként a könyvekkel valahogy mindig jobban megtaláltam a „közös hangot”, mint kortársaimmal. Bár próbálkoztam versírással kiskamasz koromban is, akkor még nem igazán sikerült…. Az áttörés 2024 őszén következett be, amit ma is egy csodaként élek meg, ahogy megszületett az első versem. Azóta az ihlet sűrűn megtalál, valamikor éjjel ébreszt fel egy kedves kis „rím”. Hajnal Cs. Krisztina néven alkotok. Ha verseim olvasása másoknak örömet okoz, vagy esetleg ezáltal könnyebben átél egy-egy nehezebb időszakot az életében az olvasó, nekem már megérte- hisz az érzéseink, érzelmeink akár fájdalomról, szeretetről szólnak, közösek. „Az élet életet nemz. Az energia energiát teremt. Azáltal leszünk gazdagok, hogy adunk magunkból.” – Sarah Bernhardt