Önfegyelem

Békében vagyok önmagammal,
Elfogadom, hogy a világ néha összezavar.
Vannak a felnőtt emberek, akik nem állnak le vitázni,
És gyerekek, kik nem tudnak változni.

Nem állok már le játszmázni,
Mást a háta mögött alázni.
Gyermeteg csínyekkel a körülöttem lévőket szórakoztatni.

Felnőttem, nem balhézok,
Ha kell odébb állok,
Emelt fővel távozok,
Onnan hol nem hiányzok.

Beszélhettek a hátam mögött,
Kritizálhatjátok minden döntésemet.
Törhettek pálcát fejem fölött,
Ezzel én már nem törődök.

Több vagyok nálatok,
Pont ez mi húzza a vállatok.
Semmi gond, kesztyűt fel,
Tegyetek az asztalra többet.

Irigyeim sokan vagytok…
Amim van az nem az ölembe hullott.
Mindenért megküzdöttem,
Míg ti karba tett kézzel ültetek.

A szüleim nem helyettem, hanem értem dolgoztak.
A szeretteim velem és nem rajtam vihognak.
Üzenem annak ki próbálkozik,
Hamarabb kelj, mint ahogy a kakas rikoltozik.

Nem érdekelnek már irigy tekintetek,
Világhálón kiírt üzenetek.
Nem vagyok vegyület, hogy vegyüljek,
Eztán is önmagammal leszek.

Kollár Nélia
Author: Kollár Nélia

1988.04.17-én születtem e világra. Iskoláimat rendre jó eredménnyel végeztem. 2006-2010. Tanítóképző Főiskolára jártam, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, mert itt már kifejezésre juttattam alkotás iránti vágyamat és rengeteget festettem. 2010-2018. között Vácott egy helyi általános iskolában tanítottam, ahol megélhettem a gyerekekkel foglalkozás örömét, továbbá a művészet iránti szeretetem. 2018.-tól Garay Művészeti stúdióban rajzot és festészetet oktattam Garay Nagy Norbert Prima Primissima díjas festőművésszel. 2025. októberétől költészettel és írással foglalkozom. Édesapám sajnálatos halála indította el bennem a rímek faragását, amit azóta is szeretettel művelek. Már több száz alkotást tudhatok magaménak. Elért eredményeim: 1. 2025. november: Művész. Ma Magazin: Lélekharang 2025. vers megzenésítést nyertem Hiányod című versemmel 2. 2025. novemberében csatlakoztam a Múzsák Könyvtára Szépirodalmi csoporthoz. 3. 2025. december: Múzsák Könyvtára Antológiai megjelenés 4. 2025 december 10. Post Mortem: Élet a Halál után című saját könyvem megjelent magán kiadásban. 5. 2025. december: Karácsonyi Szívhangok Antológiai megjelenés 6. 2025 december: Művész.Ma Magazin Karácsonyi Kincsek Antológia II. helyezés 7. 2026. január: Múzsák Könyvtára moderátori kinevezés 8. 2026 február: Két Valentin-napi Antológiai megjelenés 9. 2026. május: Anyák napi Antológiai megjelenés a Művész.Ma Magazinnál. 10. 2026. Strófa Kiadó Antológiai megjelenés 11. 2026. Ősze Pegazus Kiadó Antológiai megjelenés Szépirodalmi inspirálódáshoz szívesen olvasom: Ady Endre, Radnóti Miklós, Tóth...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kedves, kecses szerelem

    Kedves, kecses szerelem     Egy lelkem egy testben lebeg veled, kedves szerelmem.   Egy kecses szerelmes egy rejtelmes szerelmet keres.   Egy

Teljes bejegyzés »
Versek
Kovács-Hargitai Anikó

Őszi táj

Kései napfény zizegése, balatoni vidék pihegése, halkuló színek sziszegése, a nyárutó pisszenése most győz,   Lehulló levelek futkosása, rejtelmes rakottya roppanása, kecskekapor koppanása, szól a

Teljes bejegyzés »
Versek
Kovács-Hargitai Anikó

Ilyen egyszerű

Sóhajtástól alélt bársonyparittya bozontos bábakonty közt megbúvó üveggolyók barnuló nap sugarában borfüge érik döngicsélő méhrajba csap bele a villám könnyező álomból ébred a hajnali szellő

Teljes bejegyzés »

Lelkekben szerelem

   Lelkekben szerelem   Egy versben egy este egy szerelem egy lelket szeret.   Nem lehetsz egyszer sem egy lelketlen szerelmes ember.   Egy kedves

Teljes bejegyzés »

Változás

  Csendesedik a táj halkan, Nem keres már új alkalmat. Alkalmat forró hahotára, Napsütéses vacsorára.   Új öltönyt vesz fel a préri, Sajnos semmi sem

Teljes bejegyzés »

Felhők felett a Mennyország

Tegnap volt a Szervadományozás napja. Szeretném megosztani egy korábbi, megjelent írásom.  Felhők felett a Mennyország ”igaz történet alapján” Várta már a nyugdíjazását, mikor reggelente nem

Teljes bejegyzés »