Mumus cica nagy kalandja
Befogadtam egy kiscicát!
Egyedül, magányosan kóborolt. Fáradtnak tűnt, de a gyönyörű kék szemében ott csillogott az élni akarás és a bizalom szikrája.
Nem tudhatom, hogy honnan, milyen messziről érkezett, mióta barangolt az erdőben.
Nem tudhatom, hogy mikor evett és ivott utoljára.
Nem tudhatom, hogy mennyi testvére volt az alomban, sőt még azt sem, hogy pontosan mikor született.
Viszont azt igen, hogy segítségre van szüksége!
Kesze-kuszán, éhesen, szomjasan és soványan érkezett. Tele volt a bundája bogánccsal, piszokkal és bolhával.
Kicsit félénk volt, de érezte, hogy jó helyen van.
Eltelt azóta pár nap és ennek az aprócska cicának az élete gyökeresen megváltozott.
Családtag lett!
Megtisztult, jóllakott, kipihente magát.
Már nem csont és bőr, a bundája is sokkal szebb, kivirult.
Szeretetet és törődést kap nap mint nap.
Egy gyönyörű, vidám és bátor kiscicává változott röpke idő alatt.
Egy új életet kapott, magát az ÉLETET!
Belegondoltam abba, hogy mennyire ügyesen csinálta. Ment, próbálkozott, majd megérkezett hozzám. Célba ért! Megtalálta azt a helyet, ahol elfogadják, befogadják, szeretik, és biztonságot adnak neki.
Pár nap múlva jött a következő gondolatom.
Milyen nevet adjak neki? Hogy hívjam? Mindenkinek van egy tisztességes neve, mégsem hívhatom csak úgy egyszerűen cicának.
Mivel ő egy nagyon különleges állatka, a nevének is ilyennek kell lennie. Megkérdeztem az ismerőseimet, hátha kapok ötleteket a névválasztáshoz. Igazság szerint volt néhány ígéretes köztük, de úgy éreztem, egyik sem az igazi.
Aztán egyszer csak bevillant egy szó: Mumus. Hűha, ez nagyon illik rá! – ez volt az első gondolatom.
Mivel sokszor „megijesztett”, „megtámadott”, harapdált, – mint a pici cicák általában – igazi kis rosszaság volt, persze nagyon cuki kivitelben. Haragudni egyáltalán nem lehetett rá, de tulajdonképpen nem is volt miért. Egyszerűen csak adta magát, mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül.
Így lett Mumus a neve. Nem túl lányos, nem az a cuki-muki név, de egyedi és tökéletesen illik rá. Amúgy gyönyörű, középhosszú szőrű, barna cirmos cica. A szeme olyan csodálatos zöld színű, mint a smaragd.
Elmesélek egy történetet, ami ezt be is bizonyítja.
Egy neves helyi fotós, aki állatokat fényképez – főleg kutyákat, műteremben és szabadban egyaránt – különleges kinézetű macskákat keresett fotósorozatához. A sok jelentkező cica közül párat kiválasztott, természetesen az én Mumusom is köztük volt. A fotózás nagyon izgalmasra sikerült, csodás képek készültek, melyekből a legjobbak egy kiállításon vettek részt. Nagyon büszke voltam arra, hogy az én „kiskedvencem” művészi képe is köztük volt. Ez a fotó azóta is az egyik polcomon díszeleg, emlékeztetve erre a különleges élményre.
Akinek volt már valaha macskája, tapasztalhatta, hogy mennyire furák tudnak lenni. Hihetetlenül kíváncsiak, mindenről tudniuk kell, ami a környezetükben történik. Szeretnek elbújni, főleg magasabb helyekre, hogy onnan jól szemmel tarthassák territóriumukat. Napjuk jelentős részét alvással és tisztálkodással töltik. Imádnak játszani, kergetőzni. Annyira beleélik magukat, hogy be is tudnak durvulni, olykor sérülést is okozhatnak egymásnak. Szerencsére hamar regenerálódnak.
Mint tudjuk, a legenda szerint a „macskáknak 9 élete van”.
Van egy különlegességük: a dorombolás, ami alacsony frekvenciájú egyenletes rezgés. Mumus ebben nagyon profi. Egyből elkezdi, ha megsimogatom, vagy a közelemben van, amit én imádok. Tudományosan is bizonyított, hogy ez az elbűvölő és rejtélyes hang az emberekre is jótékony hatással van: nyugtat, serkenti a gyógyulást, csökkenti a vérnyomást…
Történt egyszer, hogy elkaptam valami nyavalyát, amitől a közérzetem elég ramaty lett. Természetesen Mumus nem hagyott ebben egyedül. Belebújt a nyakamba és nyomta ezerrel a csodaszerét, a híres dorombolást. Mivel a fülemhez elég közel volt, felerősítve hallgattam ezt a különleges és egyedi nyugtató hangot. Hihetetlen, de másnapra szinte nyoma sem volt a betegségemnek! Teljesen biztos vagyok abban, hogy ő ráérzett erre, és tudatosan „gyógyított” a csodaerejével.
Mumus egy nagyon különleges cica. Nem csak külsőleg gyönyörű, de csodás a természete is, igazi egyéniség. Nekem ő a macskák királynője!
Mikor befogadtam, még csak pár hetes volt. Nagy örömet okoztam ezzel magamnak, de a legfontosabb az volt, hogy neki jó legyen, az ő életét tegyem szebbé, biztonságossá és boldoggá. Látom rajta, hogy ez sikerült.
Jó érzés tudni, hogy ez a kis élet ma azért létezik, mert AKKOR és OTT meghoztam azt a fontos döntést és magamhoz vettem.
Vidámmá, érdekessé teszi a napjaimat is. Sokat játszom vele, hiszen ez a mini vadász ezt nagyon igényli. Így teljes az élete!
Nagyon szeretem őt! A ragaszkodást nem csak verbálisan lehet kifejezni. Ez a kis bohókás cica ha kell simogat, máskor vigasztal vagy gyógyít. Sőt, az is előfordul, hogy óvatosan megrágcsál.
Amikor haza érek, őszintén örül. Az én szívem is megtelik szeretettel!
Hálás vagyok a sorsnak, hogy Mumus engem választott!
A mi szövetségünk, egymáshoz való kötődésünk egy életre szól!
Author: Havasi Erika
A könyvek szeretete kiskorom óta végigkíséri az életemet. Pedagógus szülők gyermekeként olyan családban nőttem fel, ahol az olvasás természetes része volt a mindennapoknak. Munkám során emberekkel foglalkozom, ezért különösen fontos számomra az odafigyelés és az empátia. Ezek az értékek írásaimban is visszaköszönnek. A természet, az állatok és az élet apró csodái adnak ihletet a novelláimhoz, de szívesen írok meséket és verseket is. Írásaimban saját élményeimet, gondolataimat és érzéseimet osztom meg. Bízom benne, hogy történeteimmel és verseimmel nemcsak magamnak szerzek örömet, hanem olvasóimnak is kellemes, elgondolkodtató vagy éppen vidám perceket ajándékozhatok.
