Egyszer fent, egyszer lent

Az élet hullámvasút,
Egyszer a lent és egyszer a fent jut.
Mondják, hogy a bajok csőstül jönnek,
De nyugalom, az esőcseppek sem örökké esnek.

Én azt sem tudom eldönteni,
pozitív vagyok-e vagy túl negatív.
Amilyen a reggeli kelés,
Olyan a napból hátralevő rész.
Mindig erős sem lehetek,
Nem vagyok én hősszerep.

Az életet élni kell,
Elfogadni, mi jön, és azt is, ami megy.
Egyszer fent, egyszer lent,
A felhők felett az ég kéklik,
biztos vagyok ebben.

Nekem az elmúlt években sok volt a lent.
Elfogadtam, átvergődtem.
De látom már a napot,
A jobbat és a pozitívumot.

Fel a fejjel és előre.
Ezt diktálja az életigenlő ember lelke.
Mindig lesz jó, de akár jobb is.
Megsegít az élet, csak tarts ki.

Kollár Nélia
Author: Kollár Nélia

1988.04.17-én születtem e világra. Iskoláimat rendre jó eredménnyel végeztem. 2006-2010. Tanítóképző Főiskolára jártam, amit azért tartok fontosnak megemlíteni, mert itt már kifejezésre juttattam alkotás iránti vágyamat és rengeteget festettem. 2010-2018. között Vácott egy helyi általános iskolában tanítottam, ahol megélhettem a gyerekekkel foglalkozás örömét, továbbá a művészet iránti szeretetem. 2018.-tól Garay Művészeti stúdióban rajzot és festészetet oktattam Garay Nagy Norbert Prima Primissima díjas festőművésszel. 2025. októberétől költészettel és írással foglalkozom. Édesapám sajnálatos halála indította el bennem a rímek faragását, amit azóta is szeretettel művelek. Már több száz alkotást tudhatok magaménak. Elért eredményeim: 1. 2025. november: Művész. Ma Magazin: Lélekharang 2025. vers megzenésítést nyertem Hiányod című versemmel 2. 2025. novemberében csatlakoztam a Múzsák Könyvtára Szépirodalmi csoporthoz. 3. 2025. december: Múzsák Könyvtára Antológiai megjelenés 4. 2025 december 10. Post Mortem: Élet a Halál után című saját könyvem megjelent magán kiadásban. 5. 2025. december: Karácsonyi Szívhangok Antológiai megjelenés 6. 2025 december: Művész.Ma Magazin Karácsonyi Kincsek Antológia II. helyezés 7. 2026. január: Múzsák Könyvtára moderátori kinevezés 8. 2026 február: Két Valentin-napi Antológiai megjelenés 9. 2026. május: Anyák napi Antológiai megjelenés a Művész.Ma Magazinnál. 10. 2026. Strófa Kiadó Antológiai megjelenés 11. 2026. Ősze Pegazus Kiadó Antológiai megjelenés Szépirodalmi inspirálódáshoz szívesen olvasom: Ady Endre, Radnóti Miklós, Tóth...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
Havasi Erika

Csabi, a vízicsiga

CSABI, A VÍZICSIGA Még nagyon kicsi volt, pont akkora, mint a kisujjamon a köröm, amikor hozzám került. A 6 éves kisfiamtól kaptam ajándékba szülinapomra. Volt

Teljes bejegyzés »

Őszbe fordulunk

Őszbe fordulunk   Az ősz ma csendben mellém érkezett, a nyár még bennem őrzi a meleget, még érzem fényét, langyos illatát, de szél viszi már

Teljes bejegyzés »

István a király

Edit Szabó : István a király István király szobrod s neved, mindig őrzi emlékezet. Magyar törzsek szövetsége lett a fejedelemséged ! Első magyar király voltál,

Teljes bejegyzés »

Nyugalom

  Mi kell a nyugodt élethez?Sokan kérdik… Pénz, lakás, okos gyermek, egy izmos test is. Tartalék, egészség, párkapcsolat, ruhák, Ugyan emberek! Ne legyünk ilyen buták!

Teljes bejegyzés »