Jambusaim bús bódulatával
ringatom álomnyárba magam;
messzimocorgó vágya vigasztal –
szürcsölöm ízét ájtatosan.
Fogvacogó köd jégpizsamáját
ölti magára márciusom;
csalfa csodával szittya kavalkád
kedvem előáll táltosomon.
Bennem a minden szép tüze lángol,
északi fényt hisz büszke szemem;
szürrealista forgatagából
kajla kamaszként ébredezem.
Szinte mosolygok, könny se bolondít,
így ragyogásom elhihető;
hallga, e jókedv úgy muzsikál, mint
májusi éjben csendes eső.
Author: Reinitz Zoltán
Gyermekkorom óta azt éreztem, hogy versírás számomra nem egy múló szeszély, hanem valami fontos dolog. Fiatal felnőttként találtam meg a saját hangomat, amelyet, egy bő évtized hallgatása után, egy mély érzelmi-szerelmi válság nyomán tudtam folytatni. A versek pedig azóta is megtalálnak, jönnek a semmi ködéből, immár három unoka nagyapjaként, de örök kamasz maradva. Van, hogy hosszabb szünettel, van, hogy sűrűbben, de életem részévé váltak, és támogatást adnak minden nehezebb élethelyzetben – még ha sokáig többnyire csak az asztalfiókban és a szívemben őriztem is őket. 2026 nyarán jelenik meg első verseskötetem, „Félálom blues” címmel. Ez olyan leküzdhetetlen inspirációt adott, hogy fél év alatt elegendő vers gyűlt össze már a következőhöz is. Az antológiák, pályázatok, blogok visszajelzése azonban továbbra is fontos útmutató számomra, amit éppen ezért nagyon komolyan veszek.