Nukleon vagyok. Proton, neutron.
Csepp anyagcsomó a végtelenben.
Lám, parányi fénybe burkolódzom,
hadd maradjak árva, észrevétlen.
Nyughatatlan ős erők sodornak
vágyak, álmok, ösztönök terében;
foglya furcsa, csorba fájdalomnak –
önmagam lidérceit sem értem.
Súlytalan, hideg, sötét a kozmosz;
míg sikoltva vágyok új világra,
hang se pendül, éhe egyre kínoz,
megkopott a csillogás varázsa;
s legbelül, hiszen kihunyt a fárosz,
kisfiú szorong remegve, fázva.
Author: Reinitz Zoltán
Gyermekkorom óta azt éreztem, hogy versírás számomra nem egy múló szeszély, hanem valami fontos dolog. Fiatal felnőttként találtam meg a saját hangomat, amelyet, egy bő évtized hallgatása után, egy mély érzelmi-szerelmi válság nyomán tudtam folytatni. A versek pedig azóta is megtalálnak, jönnek a semmi ködéből, immár három unoka nagyapjaként, de örök kamasz maradva. Van, hogy hosszabb szünettel, van, hogy sűrűbben, de életem részévé váltak, és támogatást adnak minden nehezebb élethelyzetben – még ha sokáig többnyire csak az asztalfiókban és a szívemben őriztem is őket. 2026 nyarán jelenik meg első verseskötetem, „Félálom blues” címmel. Ez olyan leküzdhetetlen inspirációt adott, hogy fél év alatt elegendő vers gyűlt össze már a következőhöz is. Az antológiák, pályázatok, blogok visszajelzése azonban továbbra is fontos útmutató számomra, amit éppen ezért nagyon komolyan veszek.