Elszállt a nyár

 Ó, hát mégis megtörtént. 

Odalett. 

Vége. 

Nincs tovább. 

Elment némán. 

Elhagyott hűtlenül, 

az idei nyár, az a csalfa. 

  

Hiába volt a sok kérés, 

Könyörgés. marasztalás. 

És hiába ígérte meg, 

saját maga is, hogy marad, 

mégis odébb állt, elment,  

távoli melegebb tájra, 

mint tette a fecske is, meg a gólya. 

  

Nem maradt utána más, 

csupán az út porában, hűlt nyoma. 

Azóta elveszett, eltűnt, már az is,  

a szél befútta, majd felkapta, 

s a légben szerteszét hordta,  

a szélrózsa minden irányába. 

  

A forró száraz nyár helyébe lépett 

a hűvös, esőt hozó ősz, 

s hozott magával megannyi változást.               

Egyszeriben olyan más lett minden. 

A szép idő jórészt  

már csak a múlt emléke. 

A nap is ahelyett,  

hogy fejét kidugná és sütne,  

inkább megbújik 

egy kövér felhő által védve. 

  

Az utcák többnyire kihaltak,  

bennük már a szél sem jár,  

s ha olykor-olykor, mégis megesik, 

hogy feltámad, 

szava akkor sem úgy szól már, 

mint nyáron, vidáman, dalolva,  

csupán szótlanul, csendben áll tovább. 

  

Én meg egyedül, itt ülök szobámban, 

a melegben, a tűz ég, lángol, 

de csak a kályhában. 

Bensőmben hideg van, fázom. 

Ha az ablakon kinézek,  

látom ott kint is hideg van, 

minden végtelenül szürke, 

didereg, s vacog, 

s a reménytelenség csúf arcú árnya 

vetül a magatehetetlen, 

bénultan heverő tájra, 

ameddig csak a szem ellát. 

 

Fájó, de való:

Meghalt a nyár, 

Ősz van! 

  

  

 

  

 

 

  

  

         

 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »