Ami előre vitte a világot..

Ami előre vitte a világot…

Nem is olyan régen, a nyolcvanas évek és kilencvenes évek elejében,
Más volt minden, ott nem a ki-vagyiság vagy a pénz motivált, kérem.
Akkor tájt még összeültek az asztalnál utcabeli, szorgos asszonyok,
Hol csiga- vagy más tésztát gyúrtak, repültek, szálltak a fosztott libatollak.
Ment a pletyka, a beszéd, olykor ének, vagy éppen Istenhez szóltak,
Hüledeztek, kacagva nevettek, s ha ideje volt, kukoricafosztáson voltak.

Mélyülten szólt egy régi mese, egy történet, és mindenki más figyelve hallgatott,
Ki vörös csövet lelt, szerencse érhette, vagy csak egy leánytól csókot kaphatott.
Emberek voltak a javából, persze nem lehet, így senki sem született szentnek,
Hálásak voltak, tették dolgukat, az Úr napján, vasárnap templomba mentek.

Volt, hogy szövetet szőttek, ágyneműt, más vásznat, volt, hogy hímeztek díszeset,
Nadrágot, inget varrtak, falitányért festettek, faragtak botot és más eszközöket.
Evangéliumot, az igét hirdette nékik áhítattal a pap, kántor orgonával kísérte a misét,
Harangzúgásakor még a határban is keresztet vetettek, ember nem engedte el hitét.

Ha ház épült a faluban vagy más egyéb épület, egymást segítve összeálltak,
Jó szó, viszontsegítség, finom étel és jó borocska díja az izzasztó munkának.
Nótaszó és tréfa közt őrizték az emberséget, nem lenézve, ugyan olykor egymást csipkedve,
Kin a gondviselés nem segített, háza se volt, fedél alá tették életét, nyomorán nem örvendve.

Követ szedtek, vályogot vertek, bizony szüretre, aratásra is ott voltak a dolgos kezek,
Épültek górék, házak, verandák, cserébe munkát, tojást, tejet – ki mivel segíthetett.
Szellős vagy épp napverte határban is a madarakkal együtt daloltak,
Aratás vagy szüret volt, s megesett, hogy árnyas, hűs erdőben fát daraboltak.

Tölgyes lábainál révültek, itták a fakadó vizet, róka- és vargányagomba gazdagon került a kosárba,
Gyümölcs befőttnek, iborka, paradicsom savanyúnak, gomba aszalni, bab, dió ment a padlásra.
Pince mélyén, fekete penész közt érlelődött a jó bor, nagy üvegben pihent a pálinka,
Jó volt a must foka; disznóvágás idején, feltámadás húsvétján ízes bor kerül az asztalra.

Lakodalmat, keresztelőt ünnepelni, vagy ebédre vendégül látni a papot,
Holtat elkísérni, és örülni, hogy Isten elhívta őt, és így az örök életben feltámadott.
Vásárokba jártak hangos jókedvvel, csizmára, ostorra, bárányra, lóra tenyérbe köpve alkut kötöttek,
Hazaindulàs előtt, ha a portéka már megvolt, a zenés csárdában az áldomás után haraptak egyet.

Nem az önérdek, a más eltaposása és lehúzása vitte előre ezt a nehéz, de mesés világot,
Verejték, könny, nóta és kacagás: emberségben Istent keresve élték a mindennapot.

2026.08.13.
Felföldi Lajos

Felföldi Lajos
Author: Felföldi Lajos

Felföldi Lajos vagyok. Gyöngyöspatai Palóc paraszt gyökérzetű, származású. Már gyermekkorom óta írok verseket. Ám hosszú évtizedek múltak el írás nélkül. 2019 óta viszont elég aktívan indult el az áradat. Azóta sorban születnek amatőr verseim. Amikről írok általam megélt vagy teljesen átélt, események, sorsok, természet, történelem, külső és belső emberi tulajdonoságok. A természet közeli fiatalkori életemnek köszönhetően, tudok így írni emberekről, állatokról, növényzetről és belső lélekről. Nem egyszerűen szobában, íróasztal mellett izzadom ki magamból írasaim. Senki és semmi vagyok a világban, mégis próbálok tanító jellegel is írni. Irasaim a szivárvány teljes skáláját, akaratlanul lefedik, utalok itt arra, hogy szerelmes, romantikus, természetközeli, történelmi tiszteletadás, spirituális, Gyöngyöspatai útikalauz, misztikum, pszichológiai. Vallást érintő versek a Keresztényi és Táltosi hitvilág miatt. Katona jellegű versek, tartalékos katonai szolgálatom gyanánt. Nem ego de! Adakozó lüktetés nem álca hanem valós megélt emelkedő érzés, többek között már több mint 20-szoros állandó véradó vagyok. Ezt inkább mint követendő példának említeniném, én is így kezdtem. És hálás vagyok érte! Nem csak írok, gyerekkorom óta rengeteget olvasok is így szókincsem és kifejezésmódom nem csak a Palóc származásnak köszönhető. Köszönetet szeretnék mondani az Irodalmi Rádiónak, hogy Éngem is és Másokat is felölel, lehetőséget nyújt antológiákban megjelenni és más felolvasó irodalmi estek keretében műveinkből...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A túlpart

Nem tudom mi történt velem.  Immár vén fejjel  már hetek óta  egyre csak makacsul  magamban ugyanazt a kérdést kérdezem:  Élni még tovább érdemes?  Nem tudom,  Nem

Teljes bejegyzés »

Egy család vagyunk

Edit Szabó : Egy család vagyunk Egymás után haladunk, vajon merre visz az út? Városokban, falvakban jár a lábunk úgy lassan. Lépéseknek van célja ?

Teljes bejegyzés »

Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a szebb jövőt, mert mi egymásban hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »

Mielőtt még késő

  Sokak számára hatalmas terhek vagyunk, Pedig magunk után nagy értéket hagyunk. Senki sincs, aki talál ránk elég időt, Nem értem, miért , Te ismered

Teljes bejegyzés »

Ünnepeljünk együtt

Edit Szabó : Ünnepeljünk együtt Ünnepeljünk együtt, azt akarom, amíg kedves rokonod, itt vagyok ! Kérésem szeretném, ha meghallod, meddig tart életem, nem tudhatod !

Teljes bejegyzés »