Hálás vagyok minden útnak,
a sok-sok évnek, amelyek elmúltak,
mert hozzám vezetett téged,
és letehettem régi terhem érted.
Köszönöm az éjek csendjét,
a csillagoknak titkos üzenetét,
mert minden szó, mi széllel kel,
nekem a te nevedet suttogta el.
Te vagy dallam, ritmus, és szó,
a tenger, a part és a végtelen tó.
Elég vagy nekem – nem kell más,
a hiánytalan, a végső állomás.
Nem vagy kevés, te vagy minden,
kezdet, a vég, az érzés ami bennem,
ott lüktet, ha rád gondolok,
te vagy a válasz, ha kérdezni fogok.
Nem vágyom már másik útra,
nem kell más szív, hogy elém fusson újra.
Ölelni deres hajnalon,
érezni csókod örökké ajkamon.
Megjelent az Aposztróf kiadó Szó-kincs 2026 című antológiájában.
Author: Mészáros Csaba
Írással keresem azt, ami a felszín alatt marad: az ember és a világ közti feszültséget, a csendet a zaj mögött. Verseimben és prózáimban gyakran jelenik meg a természet mint tükör és mint menedék, ahol az ember újra szembenézhet önmagával. Foglalkoztat a társadalom működése, a felelősség kérdése és az a hajlamunk, hogy kívül keressük azt, amit belül kellene rendbe tenni. Írásaim egyszerre próbálnak kérdezni és szembesíteni, néha nyersen, néha csendesebben. Igyekszem közelebb kerülni a valóság és az igazság közötti határvonalhoz. A természet számomra nem díszlet, hanem alapállapot, amihez újra és újra vissza kell találnunk. Az alkotás számomra út és eszköz: egy folyamat, amelyben az ember lassan leveti a felesleget és hat a környezetére. Abban hiszek, hogy a változás mindig egyéni szinten kezdődik.