Már rég nem vagyok önmagam.
Két dologra vágyom csupán.
Egy kis nyugalomra,
s rád, hogy át karolj.
Vágyom a csendet.
Azt a beszédes csendet,
mit csak karjaid közt élvezhetek.
Vágyom az esőt,
mi cseppenként össze most minket.
Lassan, nem erőltetve semmit.
Csak az ölelés,
csak te,
és én.
Csak a csend,
és az az őrült hangos gondolat.
Ha te itt,
és én ott,
a test lassan összefon.
Együtt dobban a szív,
egy a mozdulat,
ugyan az a lélegzet,
s a testek súgják titkukat.
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.
