Héthelyi Krisztina
Sosem-feledés
(Igaz történet alapján)
Benne volt a sárgarigó dalában, benne a levelek susogásában, benne a virág röpke illatában
s benne a két fiatal minden szavában.
Szerelemnek hívták, de több volt annál, egymást perzselték egy-egy pillantással.
Fogták egymás kezét nagy-nagy reszketéssel, ajkuk még nem forrhatott csókba szenvedéllyel.
Valahol a mélyben tisztaságuk őrizék, ahonnan a selymes vágyak kelnek, mint a kiscsibék.
Gyönyörű volt akkor az élet, gyönyörű a gondolat, hogy a legény a leányra, s a leány a legényre gondolhat.
Néha előreszaladt a képzelet, és pironkodott az arc, tisztesség és vágy között zajlott a harc.
Így tették tétova léptüket egymás felé, de még nem sejtették, hogy szerelmüket elárulja a hamis szóbeszéd.
A leány hosszú, barna haját copfba kötötte, arca halovány, de a szerelem rózsája pirosra színezte, s szeme, mint két fénysugár.
A másik ajka fölött már pelyhedzett a bajuszféleség, barna hajú, szelíd szívű volt a szép szál legény.
Tavasz volt, bontogatta szárnyát a kikelet, egymás mellett ültek az ifjak, s madárdal melengette szívüket.
Annuska és József jövőről szövögették álmukat, nemsokára a leány betölti a tizennyolcadikat. Reménység szállott a fára, bimbózó, mely azt súgta nékik, meglesz a kézfogó.
Ám nagy bánat jött akkor, elborította őket az ár, meghalt az édesapa, s félárva lett a leány.
Két kisebb testvérét rokonok vitték el, ő maradt a házban a megözvegyülttel.
Temetésre nem jöhet lakodalom, a leány kedve letört, mint koszorú a ravatalon.
Anyja ráült szoknyájára, úgy vigyázta a leányt, rajta csüngött s körbeszőtte mint pók az áldozatát. Ebben telt el az esztendő, s Annuska már nagykorú lett, Józseffel rendezni kezdték közös életüket.
Az anya, hogy visszatartsa sarját, álnok szavakat szórt szerteszét, bilincsbe verve tartotta gyermekét.
Rossz hírét keltette, s a szomszédok éles nyelve bemocskolta Annuska becsületét.
A leány érezte, a falunép őt figyeli, s bármerre ment, háta mögött nyelvét rajta köszörüli.
Feléje nyájas mosoly szaladt, de hallotta ő az ármányos szavakat.
József hiába védelmezte, hiába cáfolta, mi meg sem történt, nem tudta megmenteni jövendőbelijét.
Nem látta akkor még előre a falu, miféle tragédia fenyegeti, ha mások hazugsága a romlás virágát elülteti.
Szerették egymást, a leányka s a legény, de sorsukat megpecsételte a hazug beszéd.
Egy nap a leányra ráborult az éjszaka, és tisztalelkű lángját kioltotta önmaga.
Sírt a legény és sosem feledett, kijárt a temetőbe, mikor csak lehetett.
A sok éles nyelvű hiába cicomázta tettét, nem éleszthették fel a leány testét.
Elszállt az esztendő, s a legény új párt talált, majdan két gyermeke kísérte az apját.
Jártak a temetőbe, hol Annuska pihent, virágot vittek a sírra s letették csöndesen.
Mikor József egyik lábát elvesztette, két gyermeke támasztotta, vitte.
A sírhant nem maradt virág nélkül, tavasszal talán még most is kizöldül.
Author: Héthelyi Krisztina
Elképesztően szeretek gyerekeknek szóló történeteket írni, meseillusztrációkat készíteni és olvasni. Eddig megjelent négy mesekönyvem és egy képregényem, de tovább kívánok fejlődni a mesék mellett más irodalmi területeken is. Erősen empatikus vagyok, ezt alkotásaimban is szeretném minél jobban kifejezni. Könyveim: Tengeranyu; Egy cica titkos naplója; Cicavarázs; Bonzó, a csodakutya; Csimota (képregény)