Veréb mama meséje Szent Ferencről

Héthelyi Krisztina

Verébmama meséje Szent Ferencről

Fázott a hold, ezért magára húzta csillagos takaróját. Az állatok elcsendesedtek, lehunyták szemüket és az álom titokzatos birodalmába léptek.

Csak az egyik madárfészekben nem csitult a hangzavar. Verébmama szárnyával betakargatta három fiókáját, de a kicsik izgatottan csiporogtak, nem akartak még csicsikálni. A mamájuk tollát huzigálták, hogy meséljen nekik esti mesét. A verébmama végül megadta magát.

Amit most elmesélek, igaz történet, a 12. század fordulóján esett meg. Én a mamámtól hallottam, ő meg az ő mamájától és így tovább.

Élt egyszer egy olasz fiúcska, akit Ferencnek hívtak. Roppant adakozó, jószívű gyerek hírében állt. Édesapja a leggazdagabb embernek számított Assisiben.

– Miszisziben? – kérdezte Simi, az egyik fióka.

– Nem Miszisziben, Assisiben. Az egy város Olaszországban.

Ferenc apja kelméket árult és fiát is kereskedőnek szánta. A gyermek felcseperedett, de csöppet sem érdekelte apja mestersége. Más elképzelései voltak. Kedvenc időtöltésének hódolt, vagyis a pohár fenekére nézett és apja vagyonát osztogatta koldusnak, szegénynek, aki csak rászorult. Az apja rettenetesen haragudott rá ezért.

– Pedig ez szép dolog, vagy nem, anya? Te is mindig azt mondod, hogy jobb adni, mint kapni – csivitelte Csirip, a másik verébfióka.

– Valóban az. Ha a sajátjából ad valaki és nem mértéktelenül.

– Aztán mi történt? – kérdezte Csirreg, a harmadik verébfióka.

– Nem emlékszem mindenre, amit a mamám mesélt. Csak azt tudom, hogy sok háború dúlt akkoriban. Amikor Perugia és Assisi városa között is kitört az erőszak, Ferenc már felnőtt volt és fogságba esett, így volt ideje elgondolkodni eddigi életén. Megígérte magának, hogy felhagy a mulatozással és dicső lovag lesz.

– És az lett? – csirregett közbe Csirreg.

– Nem. Betegen szabadult a fogságból, és elég sokáig nyomta az ágyat. Amikor csatlakozott volna a lovagokhoz Istentől jelet kapott, hogy szolgálja Őt és építse újjá templomát. Így is tett. Ekkortájt már sokat fohászkodott és engedve a belső hívásnak Jézus követőjévé vált.

– Ki az a Jézus? – sípolt Simi.

– Ő a Megváltó, aki eljött közénk, hogy az emberek bűneit eltörölje – csivitelte a verébmama.

– Nem ő a Jézuska? Aki karácsonykor ajándékot hoz nekünk? – csicsergett Csirreg.

– De igen. Ferenc volt az, aki megemlékezett Jézus születéséről és szokássá tette a betlehemi jászol felállítását.

– Mi az a betlehemi jászol? – csipogott Csirip.

– Eredetileg az állatok etetője volt, csakhogy a kis Jézusnak nem volt ágyacskája, így kibélelték szalmával és abba fektették a kisdedet. A betlehemi jászol ma már az istállóban történt eseményeket idézi fel, megelevenítve a szenteste szereplőit. Ebből alakult ki a betlehemezés.

– Verebek is voltak Jézus születésénél? – csipogta Csirip.

– Meglehet.

– És aztán mi történt? – csipogott Csirreg.

– Ferenc közösséget teremtett maga körül, amelyből később rend lett – folytatta a verébmama.

– Szóval rendet csinált? Sokat kellett takarítania? – sipított Simi.

– Ez nem rendrakás, hanem egy életszabály, amely szerint éltek, egyenrangú testvérekként.

– Mint mi hárman? – kérdezte Csirip.

– Hát nem egészen. Ferenc szigorú volt a szerzetesi rendet illetően: nem fogadhattak el pénzt, durva csuha volt a ruhájuk, amelyet kötélövvel viseltek, mezítláb jártak, éjjel-nappal imádkoztak és testvériesen megosztottak mindent egymással.

– Mint mi. Nekünk sincs pénzünk, egyetlen ruhánk van és mezítláb járunk, esténként pedig imádkozunk – csiripelte Csirip.

– És kedves tesó, te mikor osztottad meg velünk a táplálékot? Úgy testvériesen? Mindig te kapod be a legkövérebb rovarokat! – csörögte Csirreg.

– Így van, mindig tiéd az első falat! – sipítozott Simi.

– Csitt! – szólt rájuk a verébmama. – Ferenc úgy tartotta, hogy Jézus követése egyenlő a kicsiséggel, az egyszerűséggel, az örömmel és a szeretettel, melyet át kell adni az embereknek, mint egy megtömött tarisznyát.

III. Ince pápának úgy megtetszett Ferenc „útravalója”, hogy azonmód jóváhagyta, így született meg a ferences rend. Egy nemes hölgy pedig, akit Klárának hívtak, szintén Ferenc követője lett, ebből alakult meg a klarissza rend.

– Mennyi rend van. Nekünk is ki kéne takarítani a fészket – sóhajtott Csirip.

– Ferenc szeretete azonban nemcsak az emberekre terjedt ki – folytatta a verébmama. – Szerette a természetet és minket, állatokat is. Egyszer történt, hogy vándorlása közben olyan helyre ért, ahol körben sűrű fák nőttek és a madarak olyan hangosan csiviteltek, hogy Ferenc nem tudott prédikálni. Ekkor otthagyta társait és odament a madárkákhoz. Megkérte őket, hogy legyenek csendben, amíg ő kiokosítja embertestvéreit.

– Tényleg? És elhallgattak? – csodálkozott Csirip.

– De még mennyire. Mert Ferenc olyan szép alázattal kérte őket, hogy a madárkák mind ott maradtak és némán hallgatták őt.

Állítólag kedves és szelíd természetével még egy szörnyűséges farkast is megbékített.

– Miért, mit csinált az a farkas? – csiripelt Csirip.

– Gubbió lakosságát tartotta rettegésben. Embereket és állatokat marcangolt szét, nem kegyelmezett senkinek. Ekkor Ferenc szemtől szembe leült a fenevaddal és ékesszólásával megtérítette a gonosz pusztítót, aki attól fogva többet nem bántott senkit.

– Nahát – sípolt Simi.

– Még sok legenda kering Ferencről, de ha mindet elmesélném megcsiklandozná pocakunk a napocska. Jaj, a legfontosabbat majdnem elfelejtettem. Ferenc példamutató élete, ahogy másokkal bánt, a legkisebb teremtménnyel is, annyira vonzóvá tette mások számára, hogy halála után két évvel szentté avatták. Őt tartják az állatok és a természet védőszentjének, többek között.

– Mi az a szent?

– Aki Jézus tanítása szerint élt, megtisztult a bűntől és szeretetével bearanyozta az emberek mindennapjait. Rengeteg szent van még Ferencen kívül. Annyira, de annyira sok, hogy az év 365 napja is kevés lenne, hogy mindről megemlékezzünk. Ezért van a Mindenszentek ünnepe.

– Az állatok is lehetnek szentek? – kérdezte Simi.

– Hát, én csak arról tudok, hogy a kis légykapó azt állította, hogy Indiában a tehén szent állatnak számít – válaszolta a verébmama.

– A tehén? Felháborító! Mikor a veréb sokkal előkelőbb – süvöltött Simi.

– Tudod, kicsinyem a szentek szerények voltak, ez is az egyik erényük közé tartozott – mondta a verébmama.

– Ki az a kis légykapó? – csipogott közbe Csirip.

– Egy madárka, aki Indiában telel és időnként nálunk is fészkel.

– Én akkor is szebb vagyok, mint egy tehén – sipákolta Simi.

– Az biztos, kicsi szentem – cirógatta meg fiókáját a mama. – Most már aludjunk. De előtte még mondjuk el az esti imát. A kis verebek folyékonyan csiporogták:

Én Istenem! Jó Istenem!

Becsukódik már a szemem.

De a Tied nyitva, Atyám,

amíg alszom, vigyázz reám!

Vigyázz kedves szüleimre,

Meg az én jó testvérimre!

Mikor a nap újra felkel,

csókolhassuk egymást reggel.

Ámen

Csipcsirip

Ekkor a verébmama szárnyából takarót font és beborította kicsinyeit.

Azon az éjszakán Szent Ferenc is meghallgatta a verébmama meséjét. Lenézett a nagy magasságból és tekintetével megsimogatta ezeket az egyszerűségben élő „ferences rendi” madárkákat.