Örömkönnyek a harmatban – Menrot íja alatt.
Első rész..
Út a Bába-kőhöz.
Éjjel van, fülledt meleg. A Hold és a csillagok magasan ragyognak a sötét égen,meg-megcsillannak mint apró lámpások vagy mint a megrebbent gyertya fénye.
Menrot vadászíjjal fent fénylik büszkén, magasan, fent csillagképe teljes egészében ragyog.
Este eltelt aludni tért nap s vele álomban merül a gyertyalángja és az ember is. Aztán megérinti a vállát valaki és halkan mély hangon mondja, hogy Ébredj, ébredj és a szó sepri el röpke álmát, mi már foszlik is szét alvó elméjében. Tova száll már nem tudja hol merre járt az imént a másik világba vagy csak épp a kapuján már nem tudná megmondani.
Gyere, közben gyertyát tesz az asztalra legyen némi fény mi táncot lejt a falon, körbe jár megnézi sarkokat és összeütött bútorokat egy ágy és valami asztal talán kőrisfából mellette két szék egy kőből rakott kis tűznek való kályha teteje egy kőlap. Bundának,zekének szeg van a falba verve ajtó felett nyírfaág keresztbe,na gyere húzza az öreg magával, hogy mozduljon végre gyere, mondja megnyomja kissé hangját, gyere sürgős a sietség, baj lehet a Mátra koromsötét sűrűjének Boszorkányerdejében.
Felnéz, még szemei csukódnak még pislog párat mire a tompaság ágyát az éberségnek átadja de már talpon is, igazítja magán gatyát az inget a vásznat, prémjét köti igazítja fokosa ajtó mellett már markolja. Küszöb is egy tölgyből vájt deszka úgy mint az ajtó és a kis ablak.
Nézi, nézi az öreget, nem kérdez hallgat úgy is mondja mit akar mikor idejét érzi, S míg közben dobja és tarisznyája után jár, kell bele egy cipó és darab szalonna, kulacsát majd kint tölti tele nyakában bűvös talizmánja egy tölgy makkja védelmet nyújtó erő.
Újra az öregre tekint ki őt kelté az imént.Haja hosszú tarkóját is fedi ősz, szeme vastag ősz szemöldöke mögül úgy ezüstösen előcsillog fénylik mint valami varázsszemek.
Arca cserzett barázdált szántott rajta az élet, száját bajusza mögött rejti el, hangja acélnak csengése mint mikor szablya csendül nyugodt, de határozott.
Egyik kezén hat ujj fér meg egymással, testét fehér vászon és állatbőr takarja.
Gyere, menjünk s azzal fordul is kifelé az ajtón, ahogy fordul és lép a tölgy makkja meglendülve csüng nyakában.
Fekete kancák kint topogva várják őket, frissek ülik is meg mindjárt hátukat, hanem még előbb a kulacs a kútról még van friss víz húzva a vederbe úgy hagyta ott a kút káváján amolyan kerekes fakút egyszerű hajtókerékkel kis tetővel az eső ellen a dobjára vastag fonott kenderkötél van kötve a másik vége a vödörre ami úgy félig lehet bele mártja kulacsát bugyog ahogy a bőr kulacs töltődik csak úgy issza a vizet. Ő maga is kortyol egyet a fakupából majd megtörli alkarjával száját. Az öreg már kancája hátán,nyeregre akasztja kulacsát és ő is felpattan a kancája hátára sólymaik a sötét égből előkerülve mint óvó angyalok gyengéden vállaikra szállnak.
Csettintenek s megindulnak szép komótosan lassan mennek is ki egymás mellett a nyitott kapun csend honol mindenütt házak fák melyek sziluettje rajzolódik aztán mossódik el alszanak, macskák boglyákba, kazlakba, egér se mozdul alszik a pitvar a csirkeól. A kutyák verandákon hevernek egyet rándul néha a lábuk, biztos nyulat űznek a mezőn erről szólhat álmuk. Mennek Pata szélére, és utolsó ház is elbúcsúzik tőlük. Az öreg csettint az öreg a nyelvével megindul a kanca és a másik is viszi az iramot. Haladni kék szól oldalra fordítva fejét az öreg tudja nincs idő igyekezni kell a Mátra alján, a solymosi Bába-kőnél táltosok várják jöttüket.
2026.09.25.
Felföldi Lajos
Folyt köv…
Author: Felföldi Lajos
Felföldi Lajos vagyok. Gyöngyöspatai Palóc paraszt gyökérzetű, származású. Már gyermekkorom óta írok verseket. Ám hosszú évtizedek múltak el írás nélkül. 2019 óta viszont elég aktívan indult el az áradat. Azóta sorban születnek amatőr verseim. Amikről írok általam megélt vagy teljesen átélt, események, sorsok, természet, történelem, külső és belső emberi tulajdonoságok. A természet közeli fiatalkori életemnek köszönhetően, tudok így írni emberekről, állatokról, növényzetről és belső lélekről. Nem egyszerűen szobában, íróasztal mellett izzadom ki magamból írasaim. Senki és semmi vagyok a világban, mégis próbálok tanító jellegel is írni. Irasaim a szivárvány teljes skáláját, akaratlanul lefedik, utalok itt arra, hogy szerelmes, romantikus, természetközeli, történelmi tiszteletadás, spirituális, Gyöngyöspatai útikalauz, misztikum, pszichológiai. Vallást érintő versek a Keresztényi és Táltosi hitvilág miatt. Katona jellegű versek, tartalékos katonai szolgálatom gyanánt. Nem ego de! Adakozó lüktetés nem álca hanem valós megélt emelkedő érzés, többek között már több mint 22-szeres állandó véradó vagyok. Ezt inkább mint követendő példának említeniném, én is így kezdtem. És hálás vagyok érte! Nem csak írok, gyerekkorom óta rengeteget olvasok is így szókincsem és kifejezésmódom nem csak a Palóc származásnak köszönhető. Köszönetet szeretnék mondani az Irodalmi Rádiónak, hogy Éngem is és Másokat is felölel, lehetőséget nyújt antológiákban megjelenni és más felolvasó irodalmi estek keretében műveinkből...