Gréti, a szürke cirmos házimacska békésen szunyókált a park legnagyobb bokrának árnyékában. Hirtelen hangos kutyaugatás zavarta fel legszebb álmából. A cica kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait, és várakozó álláspontra helyezkedett. Kis idő elteltével az ugatás egyre közelebbről hallatszott. Levelek zizegtek, ágak reccsentek, aztán a bokrok alól váratlanul előrohant egy kis macskakölyök.
- Egy-kettő, iszkiri fel a fára! – mordult Gréti a jövevényre. De az bizony csak tanácstalanul nézett vissza rá. Ekkor az öreg macskának más menekülési mód jutott eszébe.
- Ide gyorsan, és bújj el itt! – vezette el a kölyköt az egyik közeli fa gyökereinél található rejtett üreghez. Az éppen akkora volt, hogy egy kisebb testű cica kényelmesen elférhetett benne. Az üldözött kétségbeesetten préselte be magát oda, míg Grétinek már csak annyi ideje maradt, hogy felszaladt a kőrisfa legalsó ágára. Alighogy ez megtörtént, már elő is csörtetett a bokrok közül egy hatalmas kuvasz.
A kutya egy ideig még dühös csaholással próbálta az üregből kihalászni a kiscicát, majd feladva a sikertelen küzdelmet morogva, dolgavégezetlenül vissza is szaladt a gazdájához. A kölyök reszketve bújt elő rejtekhelyéről:
- Köszönöm a segítségedet. Ha te nem vagy, ki tudja mi történt volna velem. Luna vagyok. Most járok először ebben a parkban és nem ismerem a búvóhelyeit.
- Örvendek. Engem Grétinek hívnak – mutatkozott be az öreg macska is, miután könnyedén leszökkent a fáról. – Nagy szerencséd kölyök, hogy éppen velem hozott össze a sors. Én már fél éve itt csövezek ebben a parkban, és úgy ismerem, akár a tappancsomat. De téged mi szél hozott erre? És hogyhogy nem tudsz fára mászni?
Luna röviden elmesélte, hogy csak nem régiben került erre a környékre egy családhoz, ahol három kisgyermek él. Aztán elpanaszolta azt is, hogy már nem bírta tovább a gyerekek folytonos zaklatását. A legrosszabb a kis gazdaasszonya volt, aki rendszeresen bezárta a szobájába, takarókba bugyolálta, és úgy játszott vele, akár a babáival.
- Képzelheted! Mennyire untam már a takarókat ebben a kánikulában! És persze azt is, hogy állandóan bezárva tartanak. Soha nem engedtek ki az udvarra játszani vagy vadászni, pedig én imádom a szabadságot. Ezért tegnap este a félig nyitva felejtett ajtón át szépen csendben kilopakodtam a házból. Átbújva a kerítés rácsai között futottam, ahogy csak bírtam, és itt húztam meg magam a parkban. Az éjszaka nyugalomban telt, de most, amikor előmerészkedtem élelmet keresni, ez a kutya észrevett, és a nyomomba eredt – fejezte be a beszámolóját Luna, majd Gréti sorsa felől érdeklődött: – De hogyhogy te már fél éve ebben a parkban élsz? Veled mi történt?
-Ne is kérdezd! – sóhajtotta az öreg macska bánatos tekintettel, aztán mesélni kezdett ő is.
Valamikor régen kölyökként került egy elvált asszonyhoz, aki nem akarta a napjait magányosan tengetni. Négyesben éldegélt gazdaasszonyával és két nagyobbacska gyermekével együtt. Szép élete volt náluk, jól bántak vele sok-sok éven át, és ő naivan úgy gondolta, hogy ez már örökké így is lesz. Ám imádott gazdaasszonya egy napon újra férjhez ment.
Új párja, aki csakis a kutyákért rajongott, soha nem tudta elfogadni őt. Bár a felesége kedvéért nagy nehezen elviselte a jelenlétét, de ha véletlenül hosszabb időre csak kettesben maradtak a lakásban, folyamatosan bántotta, és nem törődött vele. Minden kedvenc alvóhelyéről elzavarta, nem adott neki friss vizet, és sokszor még az etetéséről is elfeledkezett. Az alomját pedig egyáltalán nem takarította ki utána.
- Képzelheted, hogy egy idő után már nekem is mennyire elegem lett a mostoha bánásmódból. Öregségemre sajnos ezt kellett megérnem. Csak az imádott gazdaasszonyom iránti szeretetem tartott vissza attól, hogy én is világgá ne menjek.
- Nem értem, akkor miért kerültél mégis ebbe a parkba? – kíváncsiskodott Luna, mert érezte, hogy Gréti történetének még közel sincs vége.
- Azért, mert amikor a gazdaasszonyom elutazott egy hétre az unokáihoz, a kedves férje elhozott engem ide, jó messzire a háztól, ahol laktunk, és „itt felejtett”. Eleinte próbáltam hazatalálni, de sajnos nem sikerült. Így aztán hozzá kellett szoknom a nomád élethez, és azóta is a kóbor macskák keserű kenyerén élek.
A két cica szomorúan hallgatott egy kis ideig. Aztán megígérték egymásnak, hogy örökre együtt maradnak, és vigyázni fognak egymásra. Ez így is ment heteken át, míg végül megtörtént velük a csoda.
Délutáni sétája közben rájuk bukkant egy magányos asszony, aki korábban már számos kóbor macskának adott otthont. Először csak a lepkéket kergető Lunára lett figyelmes, de a kiscica hangos nyávogással a bokrok közé csalta, ahol sebesült barátja, Gréti feküdt. Az öreg macska pár nappal korábban szerezte sérüléseit, amikor élelemszerző útján belegabalyodott egy dróthálóba Sajnos, sebei elfertőződtek, és már lábra sem bírt állni.
Az asszony, aki először csak Lunát akarta magához venni, megsajnálta mindkét számkivetett állatot, és végül hazavitte a sebesült cicát is. Gondoskodásának hála Gréti is hamar meggyógyult.
A két jóbarát örömében aztán össze is fogdosta az összes egeret megmentőjük házának padlásán, de még a pincéjében is. Friss vizet és finom falatokat kaptak érte cserébe.
Este pedig, amikor gazdaasszonyuk leült a kanapéra tévét nézni, Luna jobbról, Gréti pedig balról telepedett mellé.
Boldog dorombolással adták tudtul a világnak, hogy végre igazi otthonra találtak, és ennél elégedettebbek már nem is lehetnének a sorsukkal.
Author: Bencze Margit
Nagykanizsán élő nyugdíjas pedagógus vagyok. Negyven évet töltöttem a pályán először tanítóként, majd 1987-től a zalakomári Somssich Antal Általános Iskola tanáraként. Gyermekkorom óta imádok olvasni, mindig is elbűvölt a könyvek világa. Tizenhárom éve kezdtem el írogatni, először csak a magam örömére és szórakoztatására. Elsősorban novellákat, meséket és mesenovellákat írtam eddig. Később írásaimat megosztottam a közeli ismerősökkel, barátokkal is, de még nem éreztem magam késznek arra, hogy a nyilvánosság elé lépjek. Pedig 2015-ben már egy meseíró pályázaton első helyezést értem el "Az erényfa" című mesémmel. Ezután a ’hallgatás évei következtek’, de aztán 2022-ben megmutattam írásaimat egy nagykanizsai író-költő barátomnak, aki látott bennük fantáziát, és a további alkotásra biztatott. Újra kedvet kaptam az íráshoz, és egyre-másra születtek az újabb és újabb történetek. Köszönöm az Irodalmi Rádiónak a lehetőséget, hogy alkotói sorába léphetek, és szívesen veszek részt a továbbiakban is a pályázataikon. Számomra a családomon kívül ez az alkotómunka jelenti a legnagyobb örömet, ezért szeretnék a jövőben minél több időt és energiát az írásnak szentelni. Eddig megjelent írásaim az Irodalmi Rádió antológiáiban: Egy legenda nyomában - avagy a nagykanizsai fejetlen fehér mén patkójának története - /Falvak, városok 2024./ Egy hóvirág három élete - /Mit rejt az üde függöny? 2024./ Anya csak egy van......
