Bonnie Marcelé könyvbemutatója Szegeden – 2026. október 9.

2026. október 9-én mutattuk be Szegeden Bonnie Marcelé szerzőnk Láthatatlan önmagam című verseskötetét. Az eseménynek a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár adott otthont, a szervezésben pedig a Szegedi Közéleti Kávéház nyújtott segítséget. A megjelenteket Piri Ildikó, a könyvtár igazgatóhelyettese köszöntötte. A szerzővel Zsoldos Árpád beszélgetett, a verseket pedig Zsoldos Adrienn olvasta fel. Mindenkinek köszönjük a közreműködést és az érdeklődést!

Fotók a rendezvényről:

A rendezvény hirdetménye:

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Nemlétem regéje

Nemlétem regéje Életem nem értem, nem ezt kértem. Véled lettem ember, éltem, reméltem. Égetett nézésed, de benne éltem. Merész zenémnek értelmet véltem. Versekkel éjjel kedvedre

Teljes bejegyzés »

Félretéve

Félretéve Gazellaálmok szinte félbetéptek. Pokrócmosollyal lettem félretéve. Zúgó örvények vittek fényt s évet. Vágyaim jöttek, de mégsem léptem. Kamasz derű adta hitből édes élet. Használt

Teljes bejegyzés »

Színes égbolt

Színes égbolt Festett felhők takarják a napot. Elérem végül a várt holnapot. Fodros ecset, díszes látvány. Csillogóan vidám szivárvány. Szellő a szél vállán a manézsban.

Teljes bejegyzés »

A rút hajnal

  Olyan nehéz felébredni, Eme világra felkelni. Mindenki velem lehetett, Álmomban fogták kezemet.   Oly könnyed volt a hangulat, Virág illattal jött a Nap. Mindenki

Teljes bejegyzés »

Kontó

Már a kabócák is alszanak, macskakövek fáznak a magányban s a haldokló Teverét csókolja homlokon a napsugár. Számla vacog az asztalon, cameriere számol fejben egy

Teljes bejegyzés »