Author: Gáborné Puskás Julianna
Gáborné Puskás Julianna vagyok. Szülővárosom, Szeged közelében, Zsombón élek férjemmel. Négy felnőtt gyerekünk már családot alapított, így unokák sokaságával is gazdagodott az életünk. Nyugdíjas pedagógusként a gyászfeldolgozás módszerének átadásával segítem a hozzám fordulókat. Mióta megtanultam a betűket, azóta az olvasás az életem meghatározó tevékenysége. Kislány koromban a könyvtár a csodák birodalmát jelentette számomra. Tanítónőként pedig én vezettem be a tanítványaimat az irodalom adta lehetőségek gazdag tárházába a mesék, történetek, versek segítségével. Ahhoz a felismeréshez, hogy az én írásaim is adhatnak valamit mások számára, csak a közelmúltban jutottam el. Igaz, hogy régóta írtam már levelek sokaságát, nyitottam meg kiállításokat és ünnepségeket, cikkeket küldtem felkérésre helyi- és iskolai újságnak, összefoglalókat, beszámolókat vetettem papírra különböző rendezvényekkel kapcsolatban, de még csak fel sem merült bennem, hogy ez valamiféle írói tevékenység lenne. Amikor néhány éve az egyik fiam biztatására és segítségével elkészült a honlapom, akkor ott „Szívhangok” cím alatt megjelentettem néhány személyes írásomat. Elsődleges célom ezzel az volt. hogy megörökítsem és átörökítsem a nagyszüleim, szüleim emlékeit és saját gyerekkori szép vagy éppen fájdalmas élményeimet. A „szív dolgai” kifürkészhetetlenek, így egyszercsak azon kaptam magam, hogy már nem csupán régi történeteket írok, hanem saját jelen megéléseimet, a szívemben most megszülető érzéseket, vágyakat is formába öntöttem. A legnagyobb...
