Mennyit gúnyolódtak rajta az emberek, összesúgtak a háta mögött.
-Szegény, milyen bolond! Elment a józan esze is, amióta eltemette kislányát.-így beszéltek róla.
Pedig, ahogy ő mesélte nekem századjára is, pont az mentette meg a teljes pusztulástól és romlástól. Az ő megmentője, Angyalkája, mestere és beavatója, aki gyöngéden vezeti végig, ezen a sokszor pokolian nehéz, embert próbáló, mégis csodálatos, áldott úton. Kevesen értik, miről szól az ő meséje, története. De szíve mélyén ő tudja, és ez számít igazán.
Ahogy lépéseink egymást követték, az út egyre keskenyebb lett,
s a kora hajnali derengésben a Csoda úgy vett körül bennünket,
mint puha bársonytakaró. A Jelenlét érzékelhető volt. Olyasvalaminek a valósága, amit emberi érzékszervekkel nem,
csakis a szívvel és a lélekkel lehetséges „látni és „hallani”.
Aztán megálltunk… Elengedte a kezem. Egy odvas fa törzséből egy botot vett elő, majd háromszor dobbantott vele a földre. Hirtelen apró fénygömbök jelentek meg, színesek, kisebbek és nagyobbak, némelyik áttetsző volt, fényesek, ragyogók.
Egy kitűnt közülük, a szivárvány gyönyörű színeiben játszott, és egyre csak közelített felénk. Majd megállt, fölénk ereszkedett. Finoman forogni kezdett, lassan, aztán egyre gyorsabban, és a gömb közepéből vékony aranyszál húzódott mindkettőnk szívéhez.
Féltem, hogy mi lehet ez, mégis bíztam benne, mert meséiben említette már, hogy így nézik meg, kik az igaz szívűek.
S akinek szíve bezárult élete során, aki a múltra nehezteléssel, és másokra rossz érzéssel gondol,
az nem mehet át ezen a kapun.
Több ilyen átjáró is létezik, mindenfelé a világon, erdőkben, hegyeken, tengerek és barlangok mélyén, és más, magasabb dimenziókba vezető utak előtt. S ott állnak ezek a gyönyörű Fénylények, akiknek feladata, hogy csak olyan lépjen be az ő világukba, aki készen áll rá, hogy megnyissa szívét a Teremtő Szeretete előtt.
S akik még maradnak, azok szívét előbb tisztára mossák, lelküket gyógyítják, hogy majd egy nap ők is tovább léphessenek,
egy magasabb világ felé. Oda, ahol mindig ragyog a Fény, ahol nincs baj, kétség, nincs harag, megbánás, csak a Szeretet mindent betöltő, mindent átjáró végtelen érzése.
-Vigyázz majd a házra, amíg oda leszek. Nem maradok ott sokáig, ne félj! Beszélgess a növényekkel, virágokkal, a fákkal és az erdei lényekkel. Beszélj hozzájuk, és kérd meg őket, tanítsanak addig is, amíg én nem leszek itt. Hamar vissza térek meglátod!- mondta mosolyogva, és átnyújtott egy pici fa dobozt.
Gyönyörű faragás díszítette, és furcsa betűk kacskaringóztak rajta.
-Mi ez? Valami varázsdoboz? -kérdeztem tőle, s miközben a csodaszép mintát végig simítottam, a doboz teteje felpattant.
-Ó, hát így működik!-kiáltottam fel örömömben.
-Ez még a dédnagymamámé volt, most pedig átadom neked.
Annak nyílik ki a doboz, aki a soron következő küldött.
Most te vagy az!-és izgatottan leste a tekintetem.
-Küldött? Milyen küldött? Mit kellene tennem? Minek ez a doboz?-sorjáztam felé a kérdéseimet.
-Minden sámánasszony átadja az őt követőnek ezt a kis dobozt. Őrizned kell, amíg élsz, hogy majd te is tovább add, ha itt az ideje!-mondta, s szemeiben valamilyen megmagyarázhatatlan, ősi, szelíd erő ragyogott.
-Mi a feladatom ezzel? – kérdeztem félénken.
-Gyűjtsd bele a fák leveleinek susogását, a hajnalok titokzatos neszét, a fűszálak táncát, a madarak énekét, a csillagok fényét, az óceán kékjét, a Napnak sugarát! S mindazt, amivel Földanya megajándékozta az embereket, csak már észre sem veszik a millió csodát. Szükség lesz ezekre a kincsekre, amikor majd megremeg a világ, amikor eljön az idő, hogy újra meg kell tanulják, hogyan lehet a természetben létezni, és igazán vele együtt lélegezni, élni!
Őrizd meg a jövő nemzedékének, akik talán már csak régi öregek meséiben hallanak majd az eső áztatta erdők mámorító illatáról, a patakok simogató habjairól, mezők és rétek, s az út mellett nyíló virágok gyógyító erejéről…-mondta elszánt tekintettel, aztán elcsukló hangon így folytatta:
-A világ vajúdik… Az emberiséget felrázó változás már a küszöbön van! Szükség van a Bátrak Seregére, akik átvezetik majd társaikat ebbe a születendő új világba. De ne feledd! Oda nem vihetik magukkal a romlott gondolatokat, a haragot, a gyűlölködést, a háborúzást, és semmilyen gonosz, rossz erőt! A láthatatlan világ pedig végig segít benneteket, és támogatja ezt az átkelést!
Ne féljetek!
Bíznotok kell Földanyában, és hinni a Teremtő Istenben!
Rendíthetetlenül hinnetek kell!
