Szóvirágok

Laura Johnson
Author: Laura Johnson

Az irodalom mindig közel állt a szívemhez, első versemet olyan 8-9 éves korom körül írtam, „Ha én gazdag lennék” címmel. Ekkoriban több művem is megjelent édesanyám munkahelyi nyomtatójának pubikálásában, melyeket még saját kézzel illusztráltam. A pozitív visszajelzések ellenére viszonylag csekély érdeklődés övezte alkotásaimat, ezért a továbbiakban inkább általános iskolai tanulmányaimra fókuszáltam, mielőtt a gimnázium alatt újra tollat ragadtam volna, hogy versekbe foglaljam kamaszkorom viszontagságait. Hullámzó alkotói aktivitásom ezt követően évekkel később novellákban teljesedett ki, amikkel már különböző pályázatokon sikereket is elkönyvelhettem – több novellám és korábbi verseim is megjelentek nyomtatásban (valódi kiadók által 😊) – így mostmár bátrabban osztom meg műveimet az olvasóközönséggel mind itt az Irodalmi Rádió közvetítésében, mind saját közösségi felületeimen – és remélhetőleg egyre többet majd nyomtatott formában is.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szóvirágok

Szóvirágok hullámoznak a szélben, kezem lágyan simítja őket a réten. A lila, a kék… kéretőzik mind, jönne, kössem őket egy szép csokorba össze. De versembe

Teljes bejegyzés »

A boldogság nyomában / részlet

Mennyit gúnyolódtak rajta az emberek, összesúgtak a háta mögött. -Szegény, milyen bolond! Elment a józan esze is, amióta eltemette kislányát.-így beszéltek róla. Pedig, ahogy ő

Teljes bejegyzés »

Ajándékom neked

Nézd, ahogy szívem sebeire virágokat hímzek! Begyógyítják, betakarják a hegeket, melyek örökre nyomot hagytak. Szívem minden egyes dobbanásával újabb virágok nyílnak ki szívemen. Hagyom, hogy

Teljes bejegyzés »

Gyönyörű ősz

Gyönyörű ősz Aranyos fények a fák tetején, halkan búcsúznak a nyár mezején. Rozsdavörösben tündököl az ékes táj, a széllel suttog megannyi napsugár. A föld felett

Teljes bejegyzés »

Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »