Alábbi írásom az Irodalmi Rádió A fények álmodnak? című antológiájában megjelent novellám módosított változata.
Egy Bösendorfer zongora állt a balatonkővári kúria szalonjában. Hubay dédapa a század elején, a birtok megvásárlásakor hozatta Bécsből. A társas összejöveteleken leginkább zenetanárok vagy családtagok játszottak rajta a környék értelmiségének szórakoztatására. A vendégsereg központi alakja rendszerint a legifjabb Hubay Gyula volt.
Valamikor az 1920-as évek derekán, egy Erzsébet-napi bálon a kántortanító húga, Konráth Magdi kísérte zongorán a dalolni vágyó meghívottakat. Könnyed kuplék és operettdalok hangzottak el, később egy-egy magyar nóta is felcsendült. Majd Gyula következett: elénekelte a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarországot, aztán Schubert Szerenádját, a Ständchent adta elő. A két fiatal ott találkozott először, mégis olyan átéléssel és összhangban szólaltatták meg a műveket, mint akik már régóta együtt zenélnek.
Az ismeretségből házasság lett. Az ifjú pár egy Kővár szélén álló, Balaton-parti kis házba költözött. Az 1930-as években négy gyermekük született, de csak egy kislány, Karola nőtt fel. Gyula továbbra is eljárt nejével a kúriában rendezett társasági eseményekre. Ilyenkor mindig előadtak néhány dalt is. Magdi a Bösendorferen kísérte férje énekét, de a vendégek kérésére egy-egy Beethoven-szonátával, Chopin-keringővel vagy más klasszikus darab eljátszásával is kedveskedett.
A háború végére Magdi egyedül maradt Karolával. A Hubay család több tagja odaveszett az egyik lágerben. Gyula munkaszolgálatosként túlélte a vészkorszakot, és amikor hazatért Kővárra, a kúriát már szétlopkodták, idegenek laktak benne. A Bösendorfer lövésektől megsebezve, kopottan állt az egykori szalon sarkában. Gyula innen vitette át házukba. A zongora újra szólt. A családi ünnepek közös muzsikálásán túl Magdi magánórákat adott rajta, és a lánya is ezen gyakorolt.
Karola tehetségesen zongorázott. A Zeneakadémia zongora tanszakára felvételizett, de osztályidegen származása miatt nem vették fel. Néhány év múlva ismét megpróbált bejutni. Akkor az ötvenhatos múltjára hivatkozva utasították el. A káderlapjára került bejegyzés miatt később sem tanulhatott tovább. Adminisztrátorként dolgozott, és soha többé nem ült le a hangszerhez.
1957-ben Magdi és Gyula egy hónap különbséggel távoztak a világból. Mindkettőt a szíve vitte el. Lányuk eladta a kővári házat. A zongora elszállításig ott maradhatott, de az új lakók kitették a főépületből, és oldalára állítva egy pajtában tárolták. Jó pár hónap telt el, mire a hangszer új otthonába került.
A Bösendorfer rengeteg helyet foglalt Karoláék kétszobás kis házában, ők mégsem akartak tőle megválni. Nem játszott rajta senki, pakoló- és tárolóhelyként használták. Általában szép csipketerítő díszlett rajta. Időnként virágcsokorral teli vázát tettek a közepére. Karácsonyonként erre állították a fenyőfát.
Karola gyermeke, Viola, öt éven át a helyi zeneiskolában tanult zongorázni. Nem érzett elhivatottságot a zenéhez, ezért abbahagyta a hangszeres tanulmányait. Fiatal felnőttként azonban néha elővette Magdi nagymama kottáit. Leült a zongorához, és saját énekét kísérte. Kizárólag magának dalolt. A régi Lehár, Kálmán, Zerkovitz és Karády-slágerek különös nosztalgiát ébresztettek benne egy letűnt világ iránt. Amikor férjhez ment, és elköltözött otthonról, a hangszer ismét elhallgatott. Évek múltán, 1989. október 23-án Viola mindössze egyszer szólaltatta meg a zongorát. Aznap anyukájával együtt nézte a televízió Kossuth téri közvetítését. Utána leült a Bösendorferhez, és eljátszott egy régen tanult, lassú darabot. Édesanyja könnyes szemmel hallgatta.
Viola kisfia gyakran próbálgatta a billentyűket a zongorán, amikor Karola mamánál volt. Szívesen megtanult volna játszani a hangszeren, de a zeneiskolában másik szakra irányították. Pár éven belül ő is megszakította a zenetanulást.
Karola 2006 őszén halt meg agyvérzésben. A lánya eladta a kis házát. A vevők ragaszkodtak a zongora eltávolításához. Viola nem tudta magához venni a Bösendorfert. Hosszas keresgélés után talált egy távoli rokont, aki ajándékként elfogadta. Felújított falusi házának legnagyobb szobájába került a hangszer, díszként. Úgy helyezték el, hogy az oldalán lévő lövésnyomokat ne lehessen látni az ajtóból. A zongora éveken át tovább hallgatott.
Viola hosszú ideig nem hallott a Bösendorfer felől. Egyszer csak olvasott egy hirdetést a megyei újság online változatában: „Hangversenyzongora olcsón eladó. Oldalán kis sérülés. Hangolás szükséges.” Kíváncsiságból, bemutatkozás nélkül érdeklődött a megadott telefonszámon. A rokontól megtudta, hogy már tízezer forintért is elvihetné bárki. Összeszorult a szíve, és szó nélkül letette a telefont.
Néhány évvel később Viola a kedvenc lakberendezős sorozatának egyik részét nézte. Egy balatoni villát jártak körbe a filmesek. A huszadik század elejét idéző hallban közelről mutatták a zongorát. Viola egyetlen pillantás alatt felismerte. A narrátor szerint külön értéket jelentettek a Bösendorfer oldalán lévő, lövésnyomoknak tűnő sérülések. Elmondta azt is, hogy még működőképes a hangszer. A villa tulajdonosa, egy zongoraművész, rendszeresen gyakorol rajta, és időnként még koncerteket is ad a barátainak. Viola szeme teleszaladt könnyel. Felsóhajtott, majd megszólalt:
– Végre hazatértél.
Author: P. Tatár Judit
Örömtelinek és megtisztelőnek tartom, hogy „Az őszi ég alatt” című pályázatra beküldött írásom után meghívást kaptam az Irodalmi Rádió blogszerzőinek sorába. P. Tatár Judit vagyok, 1960-ban születtem. Életem nagy részét Szekszárdon töltöttem, néhány éve pedig az egyik városközeli kis faluban lakom a férjemmel. Két felnőtt gyermekünk van. Tizenhárom évig általános iskolai pedagógusként neveltem és tanítottam, majd huszonhét éven át a megyei könyvtár egyik feldolgozó könyvtárosa voltam. Jelenleg nyugdíjas vagyok. Szabadidőmben szívesen foglalkozom önműveléssel, kertészkedéssel, valamint a kutyánkkal és a cicáinkkal. A bennem lévő késztetés hatására kamaszkorom óta időnként írok. Többféle műfajt kipróbáltam, de a pályázatra beküldött próza volt az első olyan szépirodalmi alkotásom, amiről azt gondoltam, hogy élményt ad és szívesen olvassák mások is. A jövőben szeretnék több történetet is megosztani az írásaim iránt érdeklődőkkel.
