Néha úgy vágyom a tenger határtalan nyugalmára
A mindent elöntő magány békés egy biztonságára
Hol a végtelen határon csak úgy eltörpül a bánat
És minden olyan egyszerű a végtelenül szép tájban.
Sirályok hangja visszahangzana oda-vissza cikázva
Testem ringatózó csónakban szép pille-táncot járna
Hagynám, hogy lelkemet most csak bátor-szabadon átjárja:
Rendeltetésem van, Része vagyok én is e világnak.
Szívemből szirének hanga támadna fel nagy trillázva
E táj békésen kapaszkodna lelkemnek horgonyába
Összekapcsolódnék a bölcsesség végtelen malmával
Közös létünk rezonálna isteni harmóniával.
Egyedül volnék a mindenható, örök nyugalomban
A víztükörről feltörő nap egyre csak simogatna
Tudnám ki vagyok, még szívdobbanásomat is meghallva
Mígnem rádöbbennék arra, hogy én nem is ezt akartam.
Beszélgetni kezdenék habokból felszökő delfinnel
Hiszen sivár egyedüllétem már nem is olyan remek
Beszélek, és mégsincs ki meghallja szárnyszegett szavam
Szívem súlyát hogy akárkivel meg… bárkivel megosszam.
Rájövök, mégis jobb lenne veletek, jóemberek
Hiszen én köztetek érzem csak azt, hogy a szivem szeret
Tengertúli magányomat…majd magamban meglelem
Hol leghalkabban dobban majd meg elgyőtőrt kicsi szívem.
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...
Egy válasz
„Rájövök, mégis jobb lenne veletek, jóemberek
Hiszen én köztetek érzem csak azt, hogy a szivem szeret”
Nagyon szép sorok.
Bizony az ember nem magányos lény.
Szeretettel: Rita