Szavak a szélben

Szavak a szélben

Elvetélt igéretek

Szállnak, majd

Nyomtalanul

Kihunynak.

 

Szavak,

Nekem szánt

Könnyelmű,

Csalfa

Szavak.

Nekem szánt

Be nem tartható igéretek,

Szállnak a

Szádból a szélben.

Szállnak a légben,

Mint vonulnak

Vihar előtt

Esőtől terhes

Fekete felhők

Fenn a komor égen.

 

Szavak, előre látom mi lesz belőletek:

Lesztek majd be nem tartott igéretek,

Meg nem valósult tervek,

Elmaradt együttlétek,

Vágyott ölelések,

Meghiúsult álmok,

Soha létre nem jött találkozások.

 

Én meg csak

csendesen, félve

kérdem tőled

Kedvesem,

Miért teszed ezt velem?

Mire jó ez neked:

Örökké csak igérni

Soha be nem tartani?

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

3 Responses

  1. „Meg nem valósult tervek,
    Elmaradt együttlétek,
    Vágyott ölelések,
    Meghiúsult álmok,
    Soha létre nem jött találkozások.”

    „Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó” – tartja a mondás nagyon helyesen. Nem emlékszem rá, hogy ne tartottam volna be a szavam. Akivel nem akarok találkozni, annak megmondom, azt is, ha el akarom hagyni. Találkozást viszont nem kezdeményezek, mert az a férfi dolga.

    Remek sorok. Tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita

  2. Kedves Rita!

    Köszönöm az olvasásért és köszönöm hozászólását ! Ön szerencsés csilagzat alatt született! Van ereje és mersze megmondani annak akivel már nem akar találkozni. Írigylem!

    Üdvözlettel
    Antal

  3. Kedves Tonió!

    Nem érdemes hülyíteni senkit. Szóból ért az ember. Nem tartom bátorságnak megmondani sem az igent, sem a nemet.

    Még lány koromban találkoztam volna egy fiúval a Széll Kálmán téren – ismertük egymást – ez randi lett volna. Akkor még vezetékes telefon se volt, nem hogy mobil. Beteg lettem, 40 fokos lázzal feküdtem. Nem akartam, hogy hiába várjon, ezért szóltam a testvéremnek, hogy menjen el és mondja meg neki, hogy mi a helyzet. A fiú kijött hozzánk a testvéremmel meglátogatni engem. Az igenem igen, és a nemem nem. A srác is biztos volt abban, hogy a testvérem igazat mond, ezért is látogatott meg.

    Nincs lehetetlen helyzet, elvileg mindent meg lehet oldani, különösen, ha az fontos számunkra.

    Szeretettel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Isten hozott November!

  Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg

Teljes bejegyzés »

Boldogságvirágok

Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem

Teljes bejegyzés »

Örök Fények

Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a

Teljes bejegyzés »

Táncunk

A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét

Teljes bejegyzés »

A küszöbön állva

A küszöbön állva   Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A

Teljes bejegyzés »

November egy , vasárnap

Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a  temetőbe  nem  mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan

Teljes bejegyzés »