Nyugdíjas élet

Reggel fél nyolckor, özvegy Strosszmajerné, Krahovácz Jolánka, kint állt az első emeleti körfolyosón, pontosan a hatos számú ajtó előtt. Jobb kezében csésze, benne frissen gőzölgő három az egyben kávé, két kanál cukorral megfejelve, bal kezében a reggeli cigi. Figyelte a szomszédokat, ahogy nekiindulnak, ki dolgozni, ki iskolába. Míg állt, kijött a lakásból Béla és néhány nyújtózó mozdulat után felugrott, a korláton lógó virágtartóra, arra, amely pontosan Jolánka mellett volt. Béla már elmúlt tizenegy, nyugodt, kimért macska, akit Jolánka férje halála után kapott lányától, hogy ne legyen egyedül.

Míg álldogáltak, nyílt a nagy kapu, belépett rajta Tihamér, a postás. A körfolyosókon úgy nyíltak az ajtók, mint pipacs a mezőn – az idősebb lakók izgatottan jöttek elő az ismerős zajra. Hát persze – gondolta Jolánka –, nyugdíj. A postás körbejárta a házat, mindenkinek leszámolta az őt illető összeget. Jolánka meglepve kiáltott fel:

Tihamérkám, ez háromszor annyi, mint szokott! Mi történt?

Tudom én azt? Én csak hozom a pénzt, annyit, amennyit adnak.

Ezzel a postás folytatta útját, majd pár perccel később a nagy kapun keresztül távozott.

 Jolánka, becsületes állampolgár lévén, felhívta a Nyugdíjintézetet, ahol megnyugtatták, „nem történt hiba, az ország jól teljesít, bizony ekkora összeg jár”.

Ha jár, akkor jár – mondta Jolánka Bélának. Szépen felöltözött, elővette kerekes bevásárlókocsiját, amit a szomszéd Pisti gyerek csak banyatanknak csúfol.

Valami új játékot is hozhatnál, ha már így megtollasodtál! – szólt utána Béla.

A boltban már hemzsegtek a nyugdíjasok, tolták a roskadásig rakott kocsikat. Jolánka a húsos pultnál kezdte. Épp Icuka és férje kért – libamájat, aztán marhabélszínt, csak egy apró, kilós darabkát. Elképedve hallgatta őket, majd az utánuk következőket. Mind méregdrága húsokat választottak. Aztán végre meglátta ő is. Gyorsan megtörölte szemüvegét, hátha rosszul lát, de nem. Az árak megváltoztak. Talán harminc éve voltak ezen a szinten. Jolánka nem értette, mi történik, de ő is megvette a maga libamáját. Került még a kosárba téliszalámi, kaviár, francia pezsgő, svájci mogyorós csoki és persze kávé, három az egyben. Bélának vett egy új játékegeret, olyan elemes félét.

 Hazafelé beugrott a fodrászatba. Amíg várt, a képes magazinból választott modern hajviseletet. Új frizurával vidáman húzta tovább banyatankját. A használtruhás kirakatánál kinyújtotta nyelvét. Otthon gyorsan kirámolta szerzeményeit, odaadta Bélának az egeret, aki megköszönte az ajándékot. A macska elvonult játékával, míg az asszony újra távozott. A közeli plázába ment.

Három órán át válogatott ruhákat, cipőket, a drogériában egy öregedés elleni szérum is a táskájában landolt. A vásárlástól kicsit megfáradva betért a kávézóba. Míg a pincérre várt, a szomszéd asztalnál ülő férfi megszólította – meghívná Jolánkát egy kávéra. Az asszony meglepődött, de jól esett neki a jóképű férfi érdeklődése. Halvány mosollyal mutatott a mellette levő üres székre, közben bólintott. A férfi átült, rendeltek, ittak, beszélgettek. Jolánka egy másnapra szóló vacsorameghívással gazdagabban indult haza. Búcsúzáskor a férfi kezet csókolt neki.

Este kibontotta a francia pezsgőt. Töltött magának egy pohárkával, míg Bélának egy darabka libamájat rakott a tálkájába. Köszönöm – mondta Béla, majd jól nevelt macska módjára mancsába vette a finomságot és megette. Jolánka bekapcsolta a tévét, várta az új celeb vetélkedőt. Míg a reklámok futottak a képernyőn arra gondolt, milyen jó ma nyugdíjasnak lenni Magyarországon.

Ferenczi Ákos
Author: Ferenczi Ákos

Elsődlegesen apa vagyok. Van két csodás, felnőtt gyermekem és kiegészítésként kaptam még két fantasztikus kamaszt az élettől. Az írásban úton levőnek tartom magamat, aki folyamatosan képezi magát. A Magyar Iróképzőnél kezdtem, Lackfi Jánosnál folytattam és jelenleg is Petőcz András képzésén formálódok. Tagja vagyok a zuglói Pannonius Írókörnek is. Az úton segít a család, különösen párom, akinek mindig jó meglátásai, gondolatai vannak. Több novellám jelent már meg antológiákban, magazinokban és remélem egy nap a saját kötetem is elérhető lesz a könyvesboltok polcain.

0
Megosztás
Megosztás

3 Responses

  1. Remek volt! Azért vannak, akiknek valóban jó nyugdíjasnak lenni Magyarországon, de azok nem körfolyosós lakásokban élnek, de még csak nem is lakótelepen.

    Érdeklődéssel és tetszéssel: Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


A pesti ősz

A pesti Ősz A pesti utca sebei mélyek voltak, de a Corvin köz torkában a szabadság makacsul kapaszkodott a macskakövekbe. 1956 november eleje volt. Az

Teljes bejegyzés »

Mikor a szilva megérett

Edit Szabó : Mikor a szilva megérett Tavasszal kivirul a természet, kertekben virágszirmok bomlanak, zöld levelek nyúlnak majd keményen, hogy minden termést körbe fogjanak. Védjék

Teljes bejegyzés »

Haldoklik világunk

  Világunk akkor lesz tökéletes s boldog, Ha nem kell meghúznod magad vagy elbújnod. Ha egy tálentum láttán majd elnémulnak, De nem kell elnémulnia álmainknak.

Teljes bejegyzés »

Fém szonett

Fém szonett Csikorog, rozsdás: ez a kézi hajtány. Váratlan jött a nap felőli árnyék. Kiábrándult zajjal indult a kampány. Sercegő bakelit, leejtett tányér. Merev tekintettel

Teljes bejegyzés »

Füst gazella

Füst gazella Égő szavannák, menekülő állatok. Bús ragadozók követik a nyomokat. Állandóan korgó has: tévedhetetlen vadász. Az örökös éhség becserkész és elejt, minden, álmait letevő

Teljes bejegyzés »

Címlap a padon

Címlap a padon Frissen boruló dominó oly kemény. Érzed a zuhanást, hiszen neked fáj. Lehulló lapja mégis csupa remény. Újragondolt éned feltáratlan táj. Pillanat a

Teljes bejegyzés »