Nyári kalandom, Siófokon

Forró nyár volt, 

Augusztus, harmincöt fok. 

A nap az égen tetőponton, 

Zeniten állt, 

azon a napon, amikor  

ott a Balatonon, 

Siófokon, 

szembe jött velem 

egy lány. 

Mellettem elhaladva 

rám nézett. 

Szemében vágy égett. 

Láttam, hogy megkívánt. 

Megfordult, megállt. 

Csábos pillantásokat vetett rám. 

 Én is megálltam. 

Visszanéztem rá, s 

láthattam, már túl van azon a koron, 

hogy azt mondhatnám róla 

íme egy féltve őrzött kisvirág. 

 

Ami meg engem illet, tudni kell rólam, 

nem vagyok kényes a korra, de mégis, 

nem vonz az olyan lány, aki olyan virág,  

akit már megrontott a nagyvilág. 

Ezért aztán, amint újra megláttam jobban,  

Ott, azon nyomban lemondtam róla. 

 

Ezt látva, legörbült a lány szája, és 

bánatosan tovább állt. 

Én meg csak néztem utána, és  

kicsit sajnálltam, hogy ezúttal 

elmaradt a nagy találkozás. 

 

Így hiúsult meg akkor a kalandom, 

ott, a Balatonon, Siófokon, ami 

tán másképp is alakulhatott volna, ha  

ott az a lány, akivel találkoztam 

nem egy hervadt, hanem egy harmatos 

Kisvirág lett volna. 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

4 Responses

  1. Kedves Tonió!

    Elhiszem, hogy a férfiak harmatos virágszálra vágynak, de ők se maradnak mindig kívánatos, erőtől duzzadó, jó testű pasinak. A vágy kortalan és egy éretett hölgy jobban értékeli a társat, mint egy csitri.

    Azért tetszett a vers, mely jól bemutatja, hogy milyenek a férfiak, legalábbis a többségük.

    Szeretettel: Rita

  2. Kedves Rita!
    Köszönöm az olvasást és a hozzáfűtzöt megjegyzést. Ez inkáb komolytalan, mint komoly versike írásánál nem gondoltam arra, hogy a tipikus férfiak által képviselt magatartást íjam le. Etől függetlenül, lehet, hogy mégis ez a tipikus.
    Szeretetel
    Tonió

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szerelem és szeretet

   Szerelem és szeretet   Szeretem a tiszta lelked, lázas szívem érted reszket.   Szeretem az érző szíved, boldog lelkem neked piheg.   Szeretem az

Teljes bejegyzés »

Törött tükörkép

Sokszor megállok a tükör előtt, Az arc, amit látok, gyásszal átszőtt. Rengeteget vett el belőlem ez az élet, Sok, örömteli pillanatnak vetett véget. Látom arcomon

Teljes bejegyzés »

Balatont a Balatonról

Lágyan ring a sétahajó. Siklik lassan, kecsesen. A hullámok hangjától, megnyugszik a szívem.   A Balaton a Balatonról legjobb látni, hallani. Szabadság nő az illatától,

Teljes bejegyzés »

Érzékek világa

  Érzékek világa   A világ hangjait meghallani páratlan gyönyör.   A szépet meglátni a homályban színpompás látvány.   Az élet illata  édes játék a

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett

Rózsa Iván: Lótuszvirág helyett Fehér tölcsérvirágok őrzik Buddha álmát; Vagy Buddha vigyázza őket odaát?! Nem tudok felmutatni kertünkben lótuszvirágot; Nincsen kistavunk, a keret biz’ rá

Teljes bejegyzés »