Igazgatói időben (1.rész)
A Bányavár Kultúrház emeleti folyosója. Késő van, félhomály borul a falakra. A várakozás gyötrelmes. Ebben a helyzetben hogyan ülhetnék le? A lépcsőfeljárónál állok, a korlátra támaszkodom, kissé görnyedt testtartásban. A sarokba helyezett növény levelei megérintik a vállam. Arrébb húzódom, innen látom a bejáratot. A földszinten akad némi mozgás, a Kultúrház késői látogatói halkan trécselnek, a portás unatkozik, visszafojtott ellenszenvvel tekint a lépcsőn felfelé kaptató alak után. Hirtelen más irányba fordítom a fejem.
Szorongok. Óvatosan elhagyom a sötét sarkot. Önkéntelenül a bezárt ajtók irányába kapom a fejem. Beszédhangok csúszkálnak a levegőben, kiáramlanak a díszteremből. A képviselő-testület ülése zajlik. Az a gáz, hogy miattam rendelték el a zárt ülést. Egyébként a bentiekhez tartozom, ismerős, ami a teremben folyik.
A város önkormányzati képviselője vagyok, három éve. Kislistás szavazáson jutottam a testületbe, ez azt jelenti, hogy a választásokon a bányaváriak szavazhattak mind a tizennégy képviselőjükre. Négyszer annyi jelölt volt, mint amennyi hely. A szavazatok alapján hatodik lettem a listán. Ezzel leköröztem olyan képviselőket is, akik már tíz éve a testület tagjai.
Egy percre sem bántam meg, hogy elindultam. De ma zűrös helyzetben vagyok. Mindenfélével meggyanúsíthatnak. Nem felejthetem, képviselői esküt tettem, minden tudásommal és erőmmel a város érdekeit védem. Erről papírom van. Egy kicsi bordó igazolvány, amit az iratszekrényemben őrzök. Ma visszaéléssel, törtetéssel vádolnak benn az ülésen. A hátam mögött sok minden elhangzik rólam, amit jobb, ha nem is hallok. Legjobb lenne lelépni innen. Hazamenni, és egy könyvet olvasni a szorongva várakozás helyett. Egészen világos a képlet, elbaltáztam ezt a dolgot, jobb lett volna, ha megelégszem a képviselőséggel, és nem pályázom az iskolaigazgatóságra. Csak akadt volna valaki, aki elfoglalja azt a nyavalyás igazgatói állást. De hiába aggódom, már nem áll módomban semmit visszacsinálni, mondhatni, a kérdés eldőlt.
A bentiek meg csak bohóckodnak. Mindenki tudja, nincs más döntés, egy alternatíva van. ÉN leszek a Bányavári Kertvárosi Általános Iskola igazgatónője. És nem fogok lemondani a képviselőségemről, akkor sem, ha igazgató leszek. Körbe jártam a dolgot, a törvény nem tiltja. Nagyon helyes.
Hülye lennék lemondani. Mindenhogy támadni fognak. Lesz olyan, aki örömét leli az otromba vádaskodásban, a valódi tények nemigen akadályozzák ebben, és olyan is lesz, aki hallgat majd akkor, amikor beszélnie kéne.
Benn hosszú ideje folyik a szócséplés. Remélhetőleg a pályázatokat elolvasták. Engem már meghallgattak, és a másik két jelöltet is. Mindenféléről kérdezgettek, némelyik képviselőtárs elég balgán fitogtatta tudálékosságát.
Személyes dolgaimról faggattak. Gúnyos grimaszok suhantak végig az arcokon, és láttam, az elszántságot a piszkálódhatnék váltja fel. Megkérdezték, össze tudom-e egyeztetni a képviselőséget az iskolával, nem érzem-e etikátlannak a két pozíció betöltését. Mit gondolok majd, ha döntök a saját fizetésemről? Régóta készülök erre a lépésre? Mióta tervezem, hogy igazgató leszek? Nincs mese, a fickók agyába befészkelte magát egy otromba feltételezés, mi szerint képviselőségemet arra használom, hogy kineveztessem magam igazgatónak. Ugyebár…Tudom, ezek a kérdések övön aluliak, úgy kell tennem, mintha komolyan venném őket.
Családomról szűkszavúan beszéltem. Tényleg, csak annyit mondtam, ami minimálisan kielégítette a kíváncsiságukat. A férjem és a fiaim Németországba készülnek, szeptembertől a fiúk a stuttgarti egyetem hallgatói lesznek. A férjem pedig ott keresett munkát magának, a közelben, ő egy óriási építkezésen fog dolgozni. Magasépítő mérnök, könnyen talált helyet. Furcsa lesz, hogy mind távol lesznek tőlem.
További részletekbe nem mentem bele. Képviselőtársaimnak semmi köze hozzá. Eleget mondtam így is. Az igazgatói vállalásomat és a magánéletemet egyeztetem. Bámulom őket, ajkaim feszesek, a magyarázkodási kényszernek ellenállok. Tegyenek fel másféle kérdéseket!
Az U alakban elhelyezett asztalok mögött ültek a képviselőtársaim az előbb, én középen, egy széken. Nem takart az asztal lapja, a lelógó terítő, ahogy őket, és ahogy engem más esetekben, a különféle témakörök korábbi tárgyalása során.
Rádöbbentem, mennyire kényelmes is a képviselői szék. Korábban is érzékeltem hasonlót, de ma, ahogy a saját bőrömön tapasztaltam, még nyilvánvalóbb volt. Féloldalas pózban helyezkedtem el középen, a lábamat összeszorítottam, fehér ingblúzom feszesre húztam a gomboknál, nehogy ki látszódjon a melltartóm. Fekete térdig érő szövetszoknyát viseltem, a lábamon szürke papucscipő volt széles sarokkal.
Csinos vagyok, egyszerű, nem feltétlenül elegáns. Ahhoz egy jó szabású, finom anyagú kosztüm kellene. Öltözékem az alkalomhoz illő, csupán ennyi mondható el rólam, és ennyi elegendő egy iskolaigazgatói pályázatnál a meghallgatáshoz.
Két vetélytársam van, ahogy már utaltam rá. Papíron legalábbis. Az egyik igazgatóhelyettes volt az iskolánkban két évig. Libi Sári, kissé bekattant, úgy egy éve. A diákok fedezték fel, hogy ő már nem százas. Mondogatták röhögve, összevissza karattyol, zavaros mondatokat firkál a táblára. Savanyú B, az előd rövid úton kirúgta Sárit. Elküldte üzemorvosi felülvizsgálatra, ahonnan beutalták elmeorvoshoz, és alkalmatlannak nyilvánították. Szomorú eset. Biztosra nem állítom, de a betegséget az igazgatóhelyettesi terhelés csak előmozdította. A látszat ezt mutatta. Libit Savanyú B kitiltotta az épületből is. Mari pedig a szakszervezet munkajogásza segítségével munkaügyi pert indított, aminek még nincs vége.
Mivel Libi elvégezte a közoktatás-vezetői szakot a Műegyetemen, a pályázati kiírásnak formálisan megfelelt, így eljutott a képviselők előtti bemutatkozásig. Ahol zenét hallgattatott a képviselőkkel vezetői elképzelései ismertetése helyett, és mellesleg a világ végéről is tartott egy előadást.
Ez meghibbant, így mondták a benti fickók, hallottam, amikor szünetre kitámolyogtak a díszteremből.
A másik alak, az ötvenes éveiben járó férfiember sem lehet vetélytársam. Elég nyilvánvalóan kitetszik az anyagából, amit én is ismerek, hogy fogalma sincs az iskolánkról, sem a pedagógiáról, ő konkrét elképzelések helyett inkább hazafias szólamokat nyomott.
Biztosan nyerni fogok.
Nem túl sokan tülekedtek ezért az állásért. Nem is éri meg, az igazgatói pótlék banálisan kevés, a terhelés viszont nagy, és hosszú távra szól. Amire én vágyom, az maga a lehetetlenség. Őszintén mondom, az iskola megmentésére teszek kísérletet. A Bányavári Kertvárosi Általános Iskola, amióta csak benne dolgozom, ennek húsz éve, megmentésre és heves küzdésre szorul. Komolyan, kellenek ezért az iskoláért az önfeláldozó harcosok! A célom az, hogy ne vonják össze iskolánkat a város másik iskolájával, mert jó iskola, nagy kár lenne érte, és még az is nagyon fontos célom, hogy a kollégáim ne kerüljenek az utcára. Nem kevés ez.
Persze, ne álltassunk senkit, magunkat se, lebegnek a szemem előtt az igazgatói pozíció egyéb kellemes velejárói is: irodában végzem a munkám, fontoskodó telefonozások várnak rám, sok emberrel találkozom, még jobban kiismerem a város társadalmának összefüggéseit, rálátok mások sorsára. Ilyen általánosságok is bőven kavarognak a fejemben, és persze elbűvölnek, ha az elkövetkező öt évben a hétköznapjaimra gondolok. Szeretnék jobb főnök lenni Savanyú B-nél, a mostani igazgatónál, és remélem, szeretni fognak a kollégák és a szülők.
Elhagyom a folyosó végi szegletet, búvó és töprengő helyem. Ahol néhány percig megbánásfélét tanúsítottam. Beismertem magamnak a törtetésem, ami abban lakozik, hogy én a Bányavári Kertvárosi Általános Iskola igazgatója kívánok lenni. Célom érdekében mindent elkövettem, írtam pályázatot, és benyújtottam két példányban az önkormányzathoz. Kollégáimat sorra felkerestem, előadtam nekik, miféle változtatásokat tervezek. Óvatosan biztattak, s szinte mindegyik elmondta, hogy ő semmi pénzért sem vállalná, de ha nekem kedvem van hozzá, próbáljam meg, tudják, mi vár rám. Kora reggeltől késő estig benn leszek az épületben, saját családom, magánéletem a háttérbe szorul, olyasféle ember leszek, mint Polgi Lajos, Bányavár polgármestere. Akiről mindenki úgy tudja, hogy a nap huszonnégy órájában a hivatásának él.
Polgi Csudabogár, a város minden rendezvényén ott áll, minden ügyről tudomása van. Komor arccal járja az utcákat, hogy találkozhassanak vele, ha éppen mondani akarnának neki valamit, mondjuk, hogy a szomszéd este tíz után nem tartja be a csendrendeletet, szemétkupacokat hagy a járdán. Szegény Polgi, mindig ugyanabban a megviselt farmerban és zakóban rója a köreit, és mindig elkeseredettnek látszik.
A női képviselőség sem egyszerű ám, a benti fickók társaságában. Az is csoda, hogy bekerültem, feltehetőleg azért szavaztak rám az emberek, mert tanár vagyok, női indulóra pedig nem volt példa az elmúlt tizenöt évben.
Most azonban a képviselő urak törtetőnek, karrieristának, etikátlannak neveznek, holott tudják, nem így van, de elsütik. A tényekre sokféle magyarázatot aggathat, aki akar. Ez sem mai dolog.
Szóval elhagyom kiváltságos helyzetem egy válságosért, ami öt esztendőre szól. Még jó dolgom van, amilyen soha életemben nem volt. Délelőtt letanítom az óráim az iskolában, nyugodtan hazabotorkálok, megpihenek, majd estére besétálok a város tárgyalótermébe, ahol az igazgatóm főnökségében, a bányavári képviselőtestületben csücsülök. Mosolygok szépen, amikor ő kínlódva mesterkedik az oktatási bizottságban és a testületi üléseken. Beadványai elbírálásakor, a költségvetések megvitatása és módosítása során, amikor a beszámolóit előadja, amikor az iskola munkaterveit szeretné elfogadtatni. Ezzel a dilettáns bandával, akiket Bányavár nemes képviselő-testületének neveznek, s akik most a tárgyalóteremben engem elemeznek.
Természetesen érintett személy vagyok, ezért nem lehetek benn a teremben, a képviselői székemen, amikor az iskolaigazgatói pályázatokról döntést hoznak.
Egyelőre alkalmazott vagyok, és tart tőlem a főnök. És ezért még pénzt is adnak. Ha iskolaigazgató leszek, akkor a helyzet rosszabb lesz, közém s a testület közé nem ékelődik a főnök, szoronghatok személyesen a benti képviselőtársak markában.
Eddig szabadon működhettem a fickók ellenében. A legnagyobb dolog, amit elkövettem képviselőként, hogy az iskolámat nem hagytam összevonni a másik bányavári iskolával. Nyilvános testületi üléseken törtem le a racionalizálási köntösbe bújtatott szándékokat. Komolykodó tanulmányokkal jöttek elő, szakértőket toltak maguk elé, akik kimutatások, számsorok és táblázatok készítésével támasztották alá, hogy Bányavárnak elegendő egy iskola, többre nincs szükség, majd hosszan fejtegették, hány millió forint marad, ha elbocsájtanak tíz pedagógust, öt technikai dolgozót, nem szerelnek fel három szaktantermet. Ilyenkor a testületi ülések előtt felhívtam egyenként a képviselőket, a fülükbe duruzsoltam az ellenérveket. Elnéző szavak kíséretében próbáltak hessegetni: szerintük nem értek ilyen nagy ívű, pénzügyi folyamatokhoz, különben is, érintett vagyok. De nem hagytam magam, az ülésen is elmondtam a szövegemet, az egyik szakértő higgadtan azt válaszolta, érzelmekkel, indulatokkal nem tud vitázni. Nem is. A lényeg az, megőriztem az iskolák önállóságát, a racionalizálási javaslatok ellenében.
Teljesen egyenrangú részese vagyok ennek a benti csapatnak, ismerem a reagálásaikat, ezek a gázos javaslatoktól elállnak, még időben, nehogy a nyilvánosság előtt olyat kelljen felvállalniuk, amibe belebuknak. Végül az iskolanyomorgatásokról szóló határozatokat is elnapolták.
Jól számítottam, képesek hajnali félháromig ülésezni, ha azt képzelik, hogy a döntéseik halaszthatatlanok, de az ellenszenvet és a haragot kiváltó döntést a nyilvánosság előtt nem vállalják be. Mindenre készek, ha elhiszik magukról, hogy igazuk van, de elbukni ők sem akarnak.
A díszterem felé indulok, szinte támolygok a kimerültségtől. Jókor. Kipattan az ajtó, többen haladnak felém, halk párbeszédek folynak, az arcok egybeérnek a félhomály gödreiben. Gyorsan közelednek a képviselőurak. Egyenesen felém tartanak. Részvétlenül bámulnak a képembe, majd szinte egymáshoz simulva ereszkednek le a lépcsőn, ketten visszafogott mosollyal sziszegik felém. Gratulálok! Egyikük megáll előttem. Győztél, Tilda! Közelebb lép hozzám, baráti gesztust gyakorol, megfogja a kezem, aztán a vállam. Őt kedvelem a legjobban a testület férfijai közül. Tőle szokatlan hidegséggel mondja: Nagyon kössed föl a bugyikádat! Fölkötöm. Válaszolom.
A többi nem is érdekes, a kinevezés már csak formaság. A döntés megszületett. Savanyú B is gratulál, észre sem vettem, kivárta az ülés végét, egy padon ülve lapított, amíg én a lépcsőforduló szegletében bánkódtam.
Úgy tudom – pletyka szinten hallottam a tanáriban-, Savanyú B-nek már van helye egy másik iskolában, újra igazgató lesz.
Holnap kora reggel a tanári szobában állok, a kollégáim ülnek majd velem szemben, kezükben üvegpoharakat tartanak, benne gyöngyöző, aranysárga, hűvös pezsgő lötyög.
Author: Horváth Erzsébet
Horváth Erzsébet vagyok. Felváltva élek vidéken és Budapest közelében. Magyar nyelv és irodalom tanárként dolgoztam sokáig. Írásaim közül jó néhány már az 1980-as évek közepén megjelent a Tiszatáj, Mozgó Világ, Új Tükör, Tekintet folyóiratokban. 2015 óta foglalkozom újra írással. Hat évig nem is kerestem a megjelenés újbóli lehetőségét sem, hogy e szándék ne befolyásolhasson a hogyan és mit írni kérdéskörében. Eddig nyolc regénynél tartok, dolgozom a kilencediken. Novellák, regényrészletek jelentek meg tőlem az elmúlt három évben antológiákban, online felületeken. 2022 májusában Love veletek címmel megjelent az első regényem a Holnap Magazin Kiadó gondozásában. Majd 2023 őszén A Hold távolsága szintén. Közérdeklődésre számot tartó a témája és a mondanivalója. Igazán büszke vagyok rá, hogy könyvem kiadását két település; Budakalász és Szentgotthárd város önkormányzata támogatta. Egyszerű vidéki emberekről szól, a rég elporladt kilencszázhatvanas-hetvenes években, és olyan küzdelmekről, ahol a kiszolgáltatott szereplők a viszontagságokat csendben elszenvedik. Egy lányka beszéli el a történet, aki a felnőttek sorsa miatt aggódik, miközben a boldogságról szüntelen álmodozik. Szerelmi szála is van a regénynek, és persze kalandos helyzetek, mindez egy 21. századi felnőtt szemszögéből láttatva. A rossz dolgok ellenére életörömmel bemutatva azt a régi világot. Több jól sikerült könyvbemutatót is tartottam különböző helyeken. 2024 karácsonya előtt idős embereket...
