A kard.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
„Aki kardot ragad, az kard által vész el”-Szent Biblia, Máté evangéliuma 26. fejezet
Az ismeretlen sziget
A kapitány épp a hajó naplót írta, mikor az egyik matróza felbeszakította.
„Kapitány úr”-sziget a láthatáron.
A kapitány elővette térképét, de a szigetet sehol sem látta rajta.
A matróz tovább folytatta:
„A szigeten belül tűzet láttunk. Valami ég”.
A férfi most felált és kiment a tatra. Még onnan is lehetet látni a lángoló házak füstjét. Gyorsan döntést hozott. A hajó irányt változtatott és elindultak a sziget felé.
Amíg oda értek a kapitány, akit Tamásnak hívtak elmerengett azon, hogy miért nem látta a kis szigetet a térképen. Nagyon rég óta volt a Sellő kapitánya, a tengerészei egytől-egyik szerették, mindent tudott a hajóról. A hajó volt az ő élete. A Sellővel voltak már különböző kalandjai: tengeri csaták és csata a tengeri viharral, de a tapasztalt kapitánynak is még új volt, hogy ismeretlen szigeten tűzet kell oltania.
Ahogy haladtak a sziget felé, az égbolt egyre jobban kitisztult, majd hirtelen teljes fényességgel nyolc csillag tűnt fel az égen.
A tengerészek soha élettükben nem láttak még ilyet. Tiszteletük jeléül még a sapkájukat is levették. Tamás is így tett.
„A csillagok fénye kísér minket”-jegyezte meg Tamás.
A szigeten kikötöttek, majd az égő házak felé siettek, a hajóban pedig pár ember ott maradt a legénységből. Az orvos hozta a legfontosabb eszközeit, de sajnos hiába. Senki sem élte túl a tüzet. Csak a martalék maradt.
A kard eredete
Azt beszélik, hogy régen-egy Tamás nevű kapitány-egy szigeten kötött ki legénységével. A szigeten álmot látott, melyben egy kard került birtokába. A kard megváltást hozott életébe.
A történés még úgy is mondják, hogy az égbolton csillagok fénye jelent meg. Nyolc csillag ragyogta be az égboltot. Az írásban, amit később találtak meg a kard eredetéről már a kapitány mesélte el, hogyan jutott hozzá a kard.
Tamás írása
„Mikor ezeket leírom magam se tudom, hogy álom volt-e vagy valóság. A Sellő kikötött az ismeretlen szigeten és fényes csillagok ragyogtak az égen”.
A fénnyel együtt egy hang is jött mely suttogva szintén ámulatba ejtett. Elindultam a fény és a hang irányában. Nemsokkal később egy nagy sziklát találtam. A sziklánál a fény és a hang is elszállta és némaság lépett helyébe.
Ekkor jelent meg ő. Egy meztelen nőt láttam. Anyaszült meztelen volt. Gyönyörű mellei voltak. Teste hibátlan volt. A kezét nyújtotta felém, hogy kövessem. Egy darabig mentünk tovább majd a szila lábánál másik két nő állt. Ők is meztelenek voltak.
A három nő megfogta egymás kezét. Ekkor megremegett a föld a lábam alatt. A föld mélyéből láva tört elő. Izzó, féktelen. A láva kicsordult a három nőre, lefolyt a melleiken, a testeiken, majd teljesen beborította őket és végül nem maradt más utánuk csak a hamu.
Próbáltam volna elindulni segítségért sietni, de a lábam nem eresztett. Olyan érzés volt, mintha a földben lévő mélység lehúzna és magával rántana.
Nemsokkal később ismét morajlás tört a hasadékból elő és megnyílt a föld.
Ott volt a három nő, kezében A karddal. Pengéjéből friss vér bugyogót ki, a három nő vére.
A Kard a kezembe került. Égő érzést éreztem, a kezemből indult ki, majd a hátamon végül a lábamba is éreztem. Nem tudtam ellenállni neki, megbűvölten néztem. A Kard ereje megfogott.
Reggel mikor kinyitottam a szemem, A Kard a kezembe volt.
A rege folytatása
A Kard ereje hatalmas volt. Különböző hódításokat hajtott végre. Tamást naggyá tette. Kapitányból hadvezérré, majd uralkodóvá.
A tengeri népek hajbókoltak előtte. Ő volt a felfedező és a világlátó egyszerre.
A Kard nagysága mindenki számára érthető volt. Tamás legenda lett.
A Révész
Csak úgy kelhetsz át a túlpartra, ha fizetsz a Révésznek.
Amikor Tamás meghalt és égett a tenger vize a Révésznek A Kard volt a fizetséggé.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

