Fogd meg a kezem
Egyed-Husti Boglárka
A Zene Házában épp felcsendült a cselló hangja amikor egy kisebb tömeg érkezett. Ingyenes koncert lévén épp az utolsó pillatatban léptek be a terembe. A csellós persze úgy tett mintha nem zavarták volna meg az előadásában, de láthatólag nem esett neki jól. Olyan fél óra múlva viszont abba hagyta a csellózás, mert valaki a tömegből bekapcsolva hagyta a telefonját. Mielőtt kiment volna a teremből egy táblára mutatott: Csendet Kérünk, előadás folyik.
Aztán fogta a hangszerét és összepakolt, kint épp lógott az eső lába, azért úgy volt vele lesz-ami lesz elindul hazafelé. A Zene Háza előtt a játszótérig jutott ott is a gyerekek játszottak a különböző hangszer alakú játékokkal, amikor eleredt az eső. Nagy fekete felhőkből hirtelen csapott le a villám, mikor egy női hang szólalt meg a csellós felé.
„Kérem szépen fogja meg a kezem, kicsit megszédültem”.
A csellós rögtön a hölgy segítségére sietett. A hölgy kis finom ujjai és a csellós keze véletlenül összeért és a csellós rögtön tudja, hogy szintén zenész társsal találkozik.
„Bátorkodom rákérdezni, hogy ön is játszik valamilyen hangszeren?”
„Igen zongorázom” -elméletileg most én következnék.
„Legyen óvatos” -mondta a csellós, „nem igazán műértő a közönség”.
„Köszönöm, majd észben tartom”.
A csellós hirtelen nem tudta, hogy elinduljon-e hazafelé vagy inkább nézzen be a zongorista előadására, de a kíváncsisága éberebb volt így ismét visszaindult a Zene Házába.
A zongorista épp csak leült a közönség, akik az előbb csellóst hallgatták, ugyanaz volt, mint most, akik a zongoristát viszont a zongora hangja szinte betöltötte a termet. A csellós is megbűvölve hallgatta a tehetséges előadás, mikor valamilyen belsős késztetés arra ösztönözte, hogy elővette hangszerét és már ő ismét játszott rajta.
Amikor vége volt a kettős dallamjátékuknak mindenki állva tapsolt.
A csellós és a zongorista ezután már csak együtt játszottak és egymás kezét fogták, úgy, ahogy a dallamaik is kísérték egymást. Olyan összhangban, ahogy a darumadarak együtt táncolnak a víz felszínén.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.
