Egyed-Husti Boglárka
Más a gyermekem
Kedves Édesanya!-Ülök a váróban és a legnagyobb félelmemmel az a zárt szoba és az ott elhangzott diagnózis, ami így kezdődik az ön gyereke autista. Érzem, hogy forog a föld a lábam alatt. Nincs egyensúlyban semmi és zavart állapotomban a kocsiig jutok el. Ott némán becsukom az ajtót és halkan, csendben fogom a mellettem ülő férjem kezét, aki szintén rám néz. Az az egy mondat pedig ott ül mellettünk az autóban: az én gyerekem autista. Ez a ki nem mondott mondat, csendben ül közöttünk és mi férjemmel együtt sírunk és zokogunk felváltva. Mi lesz most? Hogy lesz most? Mi lesz az életünkkel? Mi lesz a gyerekemmel?
Azt se tudtam a diagnózis előtt mit jelent az autizmus. Aztán beugrik az Esőember film és arra gondolok, hogy jézusom én ezt nem szeretném. A kérdések pedig folyamatosan áradnak szét minden felé, hogy lesz a beiratkozás épp óvoda előtt állunk. Azt se tudtam mi jön ezek után. Aztán eltelik egy kis idő, megnyugszom, megyek el különböző helyekre a diagnózis egybefügg, a gyerek autista, nem írják még le, mert még kicsi, de egyértelműen az.
Aztán telik még több idő és jön a nagy választás, mi legyen? Hogy legyen? Eddig 6 óvoda volt autista befogadó, megtudjuk, hogy mostantól minden óvoda autista befogadó. El sem hiszem. Érzem, hogy ez nekünk csak jó lehet, hogy talán akkor innentől fogva tudnak nekem segíteni. Érzem, hogy még nem állok készen. Erre szerintem soha nem áll készen egy ember, de bizakodó vagyok.
Hittel állok oda a nyílt napon is, már nem élek tagadásban. A szemem nyitva. A nyílt napra is úgy megyek, hogy igen van egy autista gyerekem, aki más, de ettől még ugyanolyan gyermek, mint a többi. Csak több figyelem, több türelem, több szeretett. Érzem, hogy ez kell. Írom össze a listámat, fejben állítok fel rangsorokat, a körzethatár szerencsére két óvodát is megad nekünk, így végül a Pedagógiai Szakszolgálat mondja ki a végső döntést.
Megszületik a határozat, a gyerek felvehető. El se hiszem, ez tényleg vele, illetve velünk történik? Van helyünk, várják őt. Aztán eljön a beszoktatási idő. Nem tagadom ez itt nehéz volt, kellett sok türelem és várakozás. Aztán elérkezünk oda, hogy magától megy, hogy énekel, hogy szeret oviba lenni. El sem hiszem. Mit érzek? Hálát, szeretettett. Tudom, hogy ott neki jó, tudom, hogy szeretik. Van kutyaterápia is, minden héten jön hozzá, már középső csoportos. Imádja a kutyát, van zene azt meg végképp imádja. Egész nap énekel, táncol, beszél. Igen néha mutogat, de megtanultam kezelni, hogy vannak nehezebb napok.
Visszanézem a listát, a fejemben, amit összeállítottam és ránézek az én csillogó szemű gyerekemre. Látom, hogy boldog, hogy kiegyensúlyozott. Mégis mi többet kívánhatnék én?
Kedves Édesanya!-Még néha hallom ezt a mondatot itt a fejemben, de tudom, hogy már nincs mitől félnem. A kérdésekből válaszok lettek és a gyerek teljes értékű gyerek. A más szó pedig nem szitok szó, csak őszintén kell róla beszélni és hinni kell az emberekben.
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.