Pletyka

Pletyka.

Írta: Egyed-Husti Boglárka

Hallottad? Elváltak. Állítólag csalta. Komolyan? Ne viccelj. De hát szerették egymást. Most mégis igaz? Azt hittem ez csak egy pletyka. Nem tudom én is Gizitől hallottam ő meg a facen látta, hogy letörölte az összes képet magukról. Szegény gyerekek. Most mi lesz velük? Nem tudom. És a nő, akivel csalta. Nem tudom, de állítólag Gizi látta őket. Hol? A plázába. Kézen fogva, csókolózva. Szegény Csilla. Úgy sajnálom. Várj hívj Gizi vissza hívlak mindjárt.

Hallottad? Gizi azt mondta, hogy állítólag már beszéltek is válóperes ügyvéddel. De várj ez még semmi, mert Gizi még azt is mondta, hogy volt valami buli náluk, ahol Sándor volt csak ott és már állítólag akkor furcsán viselkedett. Hogy érted ez? Gizi azt mondja, hogy beszélt össze vissza, mintha nem is lenne ott majd azt is mondta, hogy egy óvatlan pillanatban a kezét a Gizi lábára tette.

Komolyan? Ja. Gizi azt is mondta, hogy utána meg smárolni akart vele. Pedig ott volt a Béla Gizi férje is a buliba. Nagyon durva. Ki nem néztem volna ezt Sándorból. Mivel is foglalkozik? Valami kereskedő, ugye? Nem, ingatlanba utazik.

Ezek a férfiak mind olyan egyformák, képtelenek az eszüket használni, csak a farkuk után mennek. Nekem ne is mond Juditkám. Én is elváltam, ugyan emiatt. Csillát sajnálom és a gyerekeket, de a Sanyi meg az a nő, aki kikezd egy házas emberrel. Ahelyett, hogy kurvázott volna. Ez a nő teljesen elvette az eszét.

Állítólag nem csak azt. Mire gondolsz Juditkám? Gizus azt is mondta, hogy Sanyi nagyon jól keresett, hiszen tudod milyen fényűző partikat adott. Ott smúzolt mindenkivel. Szegény Csilla meg egész nap a konyhába főzött. Estére már hulla fáradt volt. De Sanyit ez nem érdekelte. Csak a befolyás. Na most ez a nő állítólag azért van együtt a Sanyival, mert tudja, hogy van pénze. Na ez a legrosszabb a fajtájából.

Várj hívj Gizi mindjárt visszahívlak Marikám.

Hallottad? Gizi most mesélte, hogy Sanyi és az új nő elmentek Mexikóba. Csillával meg még Balatonra se mentek el. Ennek pedig már rögtön egy Mexikói utat intézet. Na mond? De-de. Gizi is ledöbbent rajta. Meg képzeld vett neki gyűrűt. Mit? Ez most komolyan mondod?

Gizi hív, várj. Mi történt Marikám? Juditkám most nem tudok beszélni. Holnap visszahívlak.

A reggeli hírek: N. Csilla 29 éves nő kiugrott a 6 emeleti lakásuk ablakán miután férje T. Sándor szakított vele. A boncolás megerősítette, hogy a hölgy testében különböző szereket mutattak ki. További vizsgálat indul az ügyben mivel T. Sándor ellen ingatlan sikkasztás miatt eljárást folytat a rendőrség. Szemtanúk, valamit T. Sándor kollégái megerősítették, hogy T. Sándor szökésben van cinkostársával egy a rendőrség számára is ismeretlen hölggyel. A rendőrség felvette a kapcsolatot az Interpollal így nemzetközi elfogató parancs van érvényben.

Vége

 

 

 

Egyed-Husti Boglárka
Author: Egyed-Husti Boglárka

Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ha majd…

Tudom jól, nem tarthat minden örökké.  Egyszer majd elmúlik,véget ér,  ha mégoly szép is a meleg nyár s vele a napsütés.  Ha majd fenn az égen sötét felhők vonulnak.  Ha majd hideg, csípős szelek fújnak újra.  Ha majd a magasból szomorú őszi esők hullanak. 

Teljes bejegyzés »

A boldogság titka

A boldogság titka   Hallgatni édesanyád méhében két szív örök dobogását. Átélni a földi megszületés fényes égi ragyogását.   Meglátni egy varázslatos szempár két csodálatos

Teljes bejegyzés »
Prózák
Petes H. László

Képzelt égi traccs

részlet. rész     Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap… bandukoltam az égi fellegek

Teljes bejegyzés »

Kövek

Rég álltak így egymás mellett, ezredévek múltak, teltek, ők hallgatagon figyeltek, jól értették már a csendet.   Egyiküknek büszke szirtje merészen kéklett az égbe, másikuknak

Teljes bejegyzés »

Hajnali tavasz

Edit Szabó : Hajnali tavasz Bágyadtan kél fel a korai napsugár, áttör magasból a kéklő felhők útján, szép sárga fénye melegíti a szemem, de testemhez

Teljes bejegyzés »