Szembe ül velem a múlt.
Írta: Egyed-Husti Boglárka
Margitsziget, Holdudvar. Itt beszéltem meg a találkát a legjobb barátnőmmel. Koktélozni készültünk és a hely is zsúfolásig volt tele. Nyár este volt, de azért egy farmerdzsekit felhúztam. Annyian voltak, hogy a pincér csak fél óra múlva ért a mi asztalunkhoz. Addig jól dumáltunk a barátnőmmel. Beszéltünk a Szex és New York következő részéről, a cipőkről, divatról és persze a pasikról is. Közben sokat nevettünk és úgy éreztem ez egy klassz este lesz.
Aztán véletlenül megfordultam és hirtelen a mosoly is leolvadt az arcomról.
A szomszéd asztalnál a múltam egy darabja ült. Épp dohányzott és ő is az asztalunk felé nézett. Láthatóan nem ismert fel én viszont tudtam, hogy ő az.
Most mintha elvarázsoltak volna nem tudom levenni róla a szemem. Ott ül. 27 év után a múltam egy része.
Aztán látom, hogy a mellette ülő srác felé hajol és gondolom jelzi neki, hogy bámulom őt.
Egyértelmű, még a vak is láthatja, barátnőm is észrevette.
Rögtön rám is szól és meg csak ennyit mondok: „megbocsájtasz egy 5 percre, oda köszönök valakinek”.
Aztán felállok a székből és elindulok felé. Ahogy megyek hozzá, mintha ő nagyobb lenne én meg kisebb. Úgy érzem magam, mint Alice csodaországba, aki megette a sütit és összement vagy az italtól ment össze és a sütitől nőtt meg? Hirtelen nem emlékszem a mesére, de arra igen, hogy ő és én. Anno. Ott. Vajon ő emlékszik rám?
Oda megyek az asztalhoz ő láthatóan nem tudja, hogy ki vagyok. A nevén szólítom. Erre meglepődik. Valóban nem tudja ki vagyok.
Nem lep meg ezzel. 27 éve nem látott, nem vagyunk ismerősnek bejelölve semmilyen platformon.
Bemutatkozok.
Ő meg hirtelen beugrik neki, hogy ki is vagyok én.
Láthatóan örül nekem, érdeklődik a hogylétem felől. Nem akarok zavarni-mondtam is neki, hogy csak köszönni jöttem ide és már mennék is. Ő meg azt szeretné, ha maradjak. Bemutat az asztalnál ülő barátainak. Én láthatóan mosolyogva köszönök nekik, de ismét jelzem, hogy mennem kell és, hogy várnak rám.
A barátnőm épp felém néz. Ő se érti, hogy ki ez és én mit keresek ott. Így elindulok vissza az asztalunk felé.
Előtte még megkérdezem, hogy van és hogy vannak a szülei? Ő ennek nagyon örül, mondja jól van mindenki.
Aztán próbál maradásra bírni, kéri, hogy a barátnőm üljön át hozzájuk, de én most nagyon kedvesen visszautasítom és elindulunk végre.
Aztán amikor az asztalhoz érek a barátnőm ennyit kérdez: „Ismered”?
„Igen” -válaszoltam. Ő a múltam egy darabja.
Vége
Author: Egyed-Husti Boglárka
Egyed-Husti Boglárka vagyok. Szeretem olvasni már kis gyerekként is és hamar kiderült, hogy az írás is elég közel áll hozzám. 16 éves korom óta írok először verseket, később pedig novellákat. A műveim számos antológiába, irodalmi pályázaton és internetes felületen is közelve lettek. Sok helyen Okleveles díjazásban részesültek műveim. Legnagyobb vágyom,hogy művemet az Álljunk meg egy novellára című plakáton is megjelenjen, minden évben pályázok.