PIXEL

finom pixel OLED gyújtja,
di-ódát zeng énekem,
izgága elektronokból
soha sincsen elegem.

ráfekszek a heverőmre,
meccset nyerni innen szép,
monitor csak pár Euró,
ultra 4K-s minden kép.

a háló a WiFi-n szökken,
a sebesség száz Mega,
eszközönként saját router,
s mind bekapcsol önmaga.

lájkolgatok gyors a Face-n,
ne higgyék hogy nem vagyok,
Messenger-en folyik vérem,
nem mondok el Tiktok-ot.

Pinterest-en megsasolom,
hogy áll most a művészet,
ha nem tudom meg Google-zom,
kik azok a művészek.

napi szelfi az Instára,
fél perc alatt posztolom,
játék is jó volna mára,
hol van már a konzolom?

,,Xbox-on WWE2K legyen,
vagy a Fifát töltsem be?”
gyors megírom a Twitter-en,
nehogy már én döntsem el…

,,van-e kaja a hűtőben”?
WhatsApp-on megkérdezem,
anyu mondja: van hát bőven,
egyél drága gyermekem.

hipp-hopp elszállt ez a nap is,
minden perce száll velem,
vigyáztam még magamra is,
YouTube lett a szitterem.

Author: Mihá István

Mihá Istvánnak hívnak, Újszászon élek, 18 éves vagyok. Körülbelül tízéves voltam, amikor olvastam József Attila Karóval jöttél című versét. Megtetszett ez a stílus, a rímek. Játékosnak, dallamosnak találtam. Ezután elkezdtem más költőket is olvasni: Radnóti Miklós, Ady Endre verseit, szívtam magamba a műveiket, majd tizenkét évesen már írtam is. Az írás Egyfajta szabadságot ad, hogy a világot saját szemszögemből mutassam meg, miközben másokat is inspirálhatok arra, hogy újraértelmezzék a saját érzéseiket. A versek születése számomra olyan, mint egy belső párbeszéd. Van, hogy hirtelen tör elő, szinte magától, máskor lassan érlelődik, mint egy hosszú gondolkodás eredménye. Mintha a sorok már léteznének valahol mélyen bennem, és csak arra várnának, hogy megtaláljam őket.