Évszakok

Tavasz:
Virágok nyílnak,

Színes álmok a mezőn,

Remény ébred.

Nyár:
Napfény ölel,

Meleg szél simogat,

Boldogság virágzik.

Ősz:
Levelek hullnak,

Aranyló szőnyeg a földön,

Búcsú a nyártól.

Tél:
Hó takarja a világot,

Csend és béke,

Újjászületés vár.

Kárpáti László
Author: Kárpáti László

Kárpáti László vagyok. Elsősorban novellistaként tekintek magamra, bár az időnként felbukkanó verseim ennek az ellenkezőjéről próbálnak meggyőzni. E sorok írásakor (2025. 08.) töltöttem be a 37. életévemet. Eredeti végzettségem szerint angoltanár vagyok, ennek köszönhetően a magyar mellett a nemzetközi nyelven is írtam és írok mind a mai napig. Ennek nyomát tudományos cikkek, versek, novellák és tudományos-ismeretterjesztő szövegek is őrzik. 5 év nyelvtanítást követően új munkahelyet kellett keresnem, így találtunk egymásra a gyermekvédelemmel, ahol 6 évig dolgoztam gyermekvédelmi gyámként. 2024-ben azonban elváltak útjaink az ágazattal, hogy egy jóval kedvezőbb területen tudjak tovább tevékenykedni, miközben alkotok. A doktori képzésem kötelező részeként számos magyar és angol nyelvű tanulmányt jelentettem meg, illetve tartottam előadást mindkét nyelven. Ezt napjainkra felváltotta a tudományos-ismeretterjesztő újságírás, mivel hiszem és vallom, hogy „egész népünket kell nem középiskolás fokon tanítani”. Ilyen jellegű írásaimnak elsősorban az Egzakt Média ad helyet. Már az egyetemi éveim alatt rendszeresen kértek fel fordításra, olykor tolmácsolásra, míg a lektorálást saját magamnak tapostam ki. Ennek eredményeképpen jelenleg is rendszeresen kapok megbízásokat a Pons Kiadótól, hogy angol nyelvű szövegeik magyar változatait „alaposan fésüljem át” a szemeimmel. E kötetek már mind kaphatók kereskedelmi forgalomban. A szépirodalom, illetve az ilyen irányú írás legelőször általános iskolás koromban bukkant fel az életemben,...

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Látod-e

Benne látod-e a viruló rózsában, az érlelő búzában, a kenyérben és a forrásban, az ég tiszta kékjében, a virágok tarka színében, napkeltében és napnyugtában? Hallod-e

Teljes bejegyzés »

A bizalom

A bizalom A bizalom nem porcelán. A porcelánt össze lehet ragasztani. Author: Tóth Brigitta Kedves Olvasók! Brigitta vagyok, egy fiatal lélek, aki az írásban és

Teljes bejegyzés »

Kereszten

Lassan telepszik Rá csukódik magányok Párás ablaka. Jézus vérző tenyerén: Remény cseppek peregnek! Author: Surman László "Amikor a világod hirtelen a fejetetejére áll, emlékezz arra,

Teljes bejegyzés »

Szauna

  Vitorlázok vagy gyümölcsöt érlelek. Állatsimogató. Diána balett táncos volt. Rakéta, barátnő, selyempapír. Úgy volt, hogy megyünk a külföldi származású gobelinhez. Mégis hogyan akartátok elvitetni

Teljes bejegyzés »

Nyár van

Most a derű, napsütés,  kacagás és vidámság idejét éljük.    Nyár van.    De lesz majd ismét ősz is itt,  újra,  mikor majd bús, hideg

Teljes bejegyzés »

Igézve

Arcod, mint selyem simul a nap sugaraiba. Pilláid ékesen rebbenek szemed körül, mint vitorlázó kolibrik, hagyják felcsillanni szemed kékjét. Sejlik a boldogság körülötted. Ajkaid mikor

Teljes bejegyzés »