Csak átment a világon

 

/ Iványi Gábor Jézusról/

Ki éhes volt, megetette,

ki leprás volt, megölelte.

Kisgyermekként karjába vette,

 csendben, míg jött a naplemente.

 

Mind, kí sírt, könnyét letörölte,

 lelke sebeit bekötözte,

bánat porából felemelte,

Csendben, míg jött a naplemente.

 

Elmondta, mit mondani kellett,

üres korsóba mindig tellett,

álmodjon a gyötrött szebbet,

virágozzon új élet – tervet.

 

Remény húzza a hálóm,

mert hiszem őt, s vakon is látom.

 Volt, ki azt hitte,  álom,

mert csak csendben átment a világon.

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

1
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szerelem

Ha megtehetném nem haboznék, mindent, de mindent hátra hagynék. Nem késlekednék. Időmet arra nem vesztegetném, hogy felöltözzek, csak úgy pőrén, szégyen nélkül, attól nem tartva,

Teljes bejegyzés »

Tartása titkoknak

 Bennrekedt sóhajok súlyos terhe  nyomasztja tétova lelkem.   Néma szám, zár, lakat,  ajtaján súlyos titkoknak.  Ha szólni merészelnék,  szavam szegnék, szám betömnék,  s végezném börtön sötét mélyén,  fejemet hajtva, csupán földre vetett,  maroknyi szalmára.     Ezért aztán mindent meggondolva,  nem szólok,

Teljes bejegyzés »

Varjak a hóban(Érkezik a tél)

Az út szélén őrként álló, az erős szélben   siránkozó, hajladozó fákon, nagy sötét foltok,  fenyegető árnyak a félhomályban,  éjsötét fekete varjak gubbasztanak,  fagyosan-fázva.  Sötétlőn fénylő tollukon megcsillan,  búcsút int az alkonyat.    Felettük fenn az égen,   sűrű sötét felhők

Teljes bejegyzés »

Bárányvers

* Fekete bárány – suttogták Fekete bárány – harsogták Fekete bárány – aláztak Fekete bárány – becsaptak Fekete bárány – elestem Fekete bárány – felkeltem

Teljes bejegyzés »

keserűségarány

– Múltkor kérdezte, hogy gondoltam-e öngyilkosságra… és tényleg! Nem is rossz ötlet. Esetleg tudna javasolni valami biztos módszert, ami fájdalom mentes? Vagy tudna segíteni valami

Teljes bejegyzés »