Az erdő tündére körülnézett az őszi erdőben. Kicsit megemelte zöld mohás kalapját, amit gombák díszítettek. Élvezte a déli napfényt, látta a bújócskát, ahogy a fény kikacsintott és eltűnt a leveleitől búcsúzó fák koronái mögül. Bodros bárányfelhők suhantak át az égen, magukkal vitték a nyár szép pillanatait. A tündér melegséget érzett a szíve körül. Míg nem észrevette, hogy a madarak tolla szürke, ahogy az erdei állatok bundája is. Elszomorította ez a látvány. De mire való a tündérség, ha nem használja a számtalan varázsigét, ami varázskönyvbe volt írva.
– Színes festék, vastag ecset, segítsetek, segítsetek!!
Egy hatalmas faláda ereszkedett le az égből benne mindenféle színű festékdobozok. Az állatokhoz hamar eljutott a hír, bár azt még nem tudták, mire készül a tündér. Jöttek és sorba álltak az erdőtündér előtt, az pedig a kért színre festette be őket. Fogyott a festék gyorsan, már csak a barnából maradt és pár csepp a fehérből. Akkor berepült a bagoly is.
– Későn jöttél, már nem tudsz választani.- mondta a tündér. Ezért barnára festette be a bagoly tollait, de hogy vidámabbá tegye a megjelenését, fehér pöttyöket csepegtetett a bagoly tollruhájára.
– Nem sokat szépített rajtad ez a szín.- mondták neki. A bagoly nagy szemeit bánatosan csukogatta. A tündér megsajnálta és így szólt:
-Igaz, hogy nem a legszebb madár a bagoly, de a legokosabb és a legbölcsebb.
A bagoly nem örült a bölcsességének. Csak szép színes szeretett volna lenni. Kitalálta, hogy nappal aludni fog, és éjjel pedig vadászni. Így nem látják majd csúnya pöttyös barna tollazatát. Így is lett. Mindaddig, amíg favágók nem érkeztek az erdőbe. Nekiestek a fáknak, még éjjel is csattogtak a fejszék. Hiába repdestek felettük fészküket siratva a madarak. A favágók fatolvajok voltak, és nem sajnálták sem a fákat, sem a madarakat.
Az erdő tündére megint elővette a varázskönyvét. Ezt a sort találta a varázsigéknél: BAGOLY. A tündér mindjárt tudta, mit kell tenni és meglátogatta a hortyogó bagoly odúját.
-Ébredj! Ébredj! Kérlek, segíts! El kell űzni a fatolvajokat az erdőből.
A bagoly tényleg bölcs volt és igaz barát. Bevárta az éjszakát és az alvó favágók fölé repült. Sejtelmesen huhogni kezdett: hú-hú-hú-hú. Nagy szemeit pedig villogtatta a sötétben. A fatolvajok felriadtak és szaladni kezdtek. Csak annyit kiabáltak egymásnak:
– Kísértet járja az erdőt, menekülj, ha kedves az életed!
A bölcs és bátor baglyot pedig ettől a naptól kezdve tisztelték és szerették. Megtanulták a leckét: „A szépség nem minden.”
Author: Kissné Kustor Franciska
1970-ben születtem Csornán, egy kis faluban nőttem fel. Győrben érettségiztem, eddigi életemet a gyerekekkel való foglalkozás töltötte ki. Két felnőtt gyermekem van, boldog házasságban élek. Gyermekkorom magányát fantáziám és gazdag képzeletem segítségével tettem felejthetetlenné. Elfoglalt szülők helyett a nagymamám minden este felolvasott, innen ered a könyvek szeretete. Kamasz koromban próbálkoztam először versek írásával. Az érzések szavakba öntése segített át a nehézségeken. Majd jöttek a novellák. Csak arról tudok írni, ami megérint, ami foglalkoztat. Küldtem be novellát a http://ahetedik.hu –ra, ahol több művem megjelent. Negyven éves korom körül születtek az első mesék, mára már több kötetre valót írtam. Rájöttem, ez a fajta önkifejezés áll a legközelebb hozzám. Valahol mindig ott él bennem a kislány. Így könnyen belehelyezkedem az ő világukba. Visszajelzést, elismerést tőlük kapok. Gyógypedagógiai asszisztensként dolgozom, eleinte óvodában, már 6 éve iskolában. Rajzórákon sokszor a meséimről rajzolnak a gyerekek. Színdarabokat is írtam, amit nagy örömmel adtak elő. Ez a legnagyobb siker számomra. Pályázatra meséket most küldtem be először. Örülök a lehetőségnek, hogy nyomtatásban is jelenhetnek meg mesék.
