Most már veled vagyok
(Visegrád)
Elindultam. Most már veled vagyok.
Találtam valamit, mi helyett, hogy visszafog,
Lök. Lelök, feltol,
Izzó ég alatt megüt és porrá tör.
Zúz s újra összerak.
Laza hegyoldalban kalcit.
Megindul, ráesik a fejemre,
És megvilágítja a bennem veszett
Nem jól hangzik imákat, hogy ne essek le.
Lemosom a sárréteget, mi bennem feszül,
S előbújik a világos ékkő.
Mostanra már mind világos:
Szeretlek.
Szeretlek természet.
Természetesen téged is,
Te bolondos sáros titok.
S megint zuhan a kőtenger.
Hallom játszani emléknek tűnő
Most történések darabjait.
A gyerekek mind hallják.
Én is, hisz gyerek vagyok.
Veled lettem az, s felnőtt sose leszek.
Mert mindig érzem a rejtőzködő
Játékos kedvet: az életet.
És megint leestem.
De most veled zuhanok,
Beléd esek.
Te, kit megtaláltam s én, kit itt találtál.
Tovább megyünk. Most már veled vagyok.
Mohazöld a kezed, mi engem feléleszt.
Kiszívom a mérged: nyugalom és béke
Száll belénk. Hát megvagy,
Felértem a tetejére.
Innét látszik a fellegvár!
…Most kifújom magam. Ezt kerestem,
Benned találtam a levegőm.
A legnehezebb úton jöttem;
Magas, távoli, veszélyes; de
Végre nem zárkózom el.
Megérkeztem. Most már veled vagyok.
Author: Szász Jázmin
Folyton változunk mi mind, emberek. Ahogyan a világ is körülöttünk. Verseink szépen illusztrálják, hol tartunk, miként létezzük e teret: a művészet által megélt életet. Győr mellett lakom, de utazok. Bárhol otthont lelhetek, hiszen a boldogságunkat mi alakítjuk, a békénket önmagunkban találjuk. Ahogyan részét képezzük az univerzumnak, a magunk elemeit szétszórhatjuk benne, így sohasem leszünk elveszve. Egy vers szóljon bármiről, ha őszinte s szeretetből születik, összekapcsol minket mind. Kik olvassuk, mind érezzük, s egyszercsak benne termünk. És ki írja, azt boldogítja csodálatunk, figyelmünk. Fogadjátok szeretettel zavaros elmém kusza képzeteit.
