Állati dolgok

Sas

Sziklára vetődik árnya,

hatalmasra tárva szárnya.

Kihasználja a jó szelet,

siklik a sas a hegy felett.

 

Szalamandra

Szalamandra partra mászik,

úgy gondolta, hogy vadászik.

Bokrok között legyek szállnak,

nemsoká zsákmánnyá válnak.

 

Kaméleon

Kaméleon színét váltja

szinváltását bárki látja.

Politikus van ki így tesz,

ahogyan kell olyanná lesz.

Andaházi Szeghy Lajos
Author: Andaházi Szeghy Lajos

Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az angol édes vonzata

Angolul tanulni mindig nagyon jó, Csak mindennap egy kicsit fárasztó. Könnyen megy azonban a tanulás, Ha Te foglalod a helyet, s nem más.   Csak

Teljes bejegyzés »

Autista vagyok!

Autista vagyok, az érintésre vágyom S közben kívánom, hogy ennyire ne fájjon az, hogy az előbb megfogtad a kezem. Gyere közel hozzám, de hagyjad meg

Teljes bejegyzés »

Alliteráció

Vígan vergődök vörös, vén vérben, Sajátom-e? Sajnos sejtelmem sincsen, halványodik, haldoklik hiú hitem, Magamra maradok, megiszom mérgem. Author: Machó Bese Géza Machó Bese Géza vagyok

Teljes bejegyzés »

Lemorzsolódás

Sajgón kapkodom már a levegőt, Nem bírom, a zsarnok Emeberevőt, Pislákolnak már a vén csillagok, Velük együtt én végleg kialszok, Zilálva én szerteszét pillantok, Valótlanná

Teljes bejegyzés »