A tűz mesél

Ég még a vágy lángja a szemedben,
melyet engedj el bölcsen, csendesen,
hiszen magaddal viszed idővel,
keserű földi léted végével.
Emelt fővel járj, ne mutasd mi fáj,
csupán csak nézd, hogy csendesül a táj,
olykor nincs dal, mert hallgat a madár,
az emberi szív bús magánya vár.
Engedd hát szabadon a madarat,
nem hoz az neked többé új nyarat,
tied az ősz és talán még a tél,
lágyan duruzsoló tűz még mesél.
Tóth Lászlóné Rita
Author: Tóth Lászlóné Rita

Nevem: Tóth Lászlóné. Írásaim Tóth Lászlóné Rita néven tettem fel és ezt használom a továbbiakban is. 2009-ben – édesanyám távozása után – űr maradt bennem és ezt az érzést ki kellett írnom magamból. Ezek a gondolatok, versek a gyászról és a hiányról szóltak. Véletlenszerűen találtam rá a Holnap Magazinra, aminek több éven keresztül tagja voltam. A havonta megadott témákra is próbáltak írni, így lassanként prózák is születtek és vidámabb versek is. Írtam többek között mesét, melyből egyet beküldtem a Nagycsaládosok Országos Szövetségének pályázatára, ami bekerült abba a harmincba, ami megjelent a kiadványukban. Egy szatírám az Irodalmi Jelen közölte le. Tagja vagyok az Érdi IRKÁNAK, ahol első alkalommal szintén egy mesém jelent meg. Csatlakoztam a Mesketéhez is, de valójában nem tartom magam meseírónak. A HM tagság megszűnését követően egy ismerősöm a Napvilágot ajánlotta. Annak lettem a tagja, de július elsejével már nem tölthető fel alkotás az oldalra. Három gyerekem, öt unokám és három dédunokám van. Főváros közeli településen – Solymáron – élek.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Kedves Rita, „az emberi szív bús magánya” néma dalát, szépen feloldottad a vers végén: a „lágyan duruzsoló tűz még mesél” meghitt pillanatában…
    Szeretettel, Zoé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Tóth Lászlóné Rita

Ha adhatnám magam

Ha valaki olyannak szeretne, mint amilyen vagyok, szeretetmorzsáért nem kellene álarcot hordanom, adhatnám magam büszkén, őszintén, lelkesen, kedvesen, avagy olykor sírva, dúlva-fúlva, karmolva, mérgesen. Hiszen,

Teljes bejegyzés »

Surranó szeptember

Mézillat csorog a fák levelén, Erejét veszti a napsugár. Árnyékok szűrik a nyár melegét, Mélykék égbolton gólyacsapat száll. Folyóparton surranó szeptember Narancsszínűbe olt mindent, mi

Teljes bejegyzés »

Itt van az ősz

Itt van az ősz, beköszöntött újra, Napok során a végtelen súlya Üt horgonyt, s a létre nyit ablakot. Lopakodó tél hozza a fagyot. Szikkadtra perzselt

Teljes bejegyzés »

Októberi ég alatt

Sárguló levelek csendben hullanak, S halkulnak kertemben a nyári dalok. Lábam alatt megreccsenő avarban Suhannak télidéző gondolatok. Rőzselángot gyújt szívemben az új ősz, Tüzes nyári

Teljes bejegyzés »

Együtt vagy külön

Együtt vagy külön   Döntést kell hozni, Mely majd szívedben ég; Érzed minden fájdalmát, És minden melegét. Annyira fáj majd, Hogy soha nem felejted; Más

Teljes bejegyzés »

A holdon túli erő

A holdon túli erő   Holdon túli titok, orkánból született árnyék, szikla, mely a Semmit őrzi. Vad tűzvész lobogjon benned, mert csak a lángoló és

Teljes bejegyzés »