Óh, lélek

Óh lélek, ki egykor mellettem táncoltál,

Orgonák közt szüntelen daloltál.

Álmok millióit kergetted a réten,

Szivárványt láttál kis patak tükrében.

 

S e pataknál játszott egy különös kisleány,

Kinek szívét védte a szelíd holdsugár.

Ám te szívét szíveddel kötötted össze,

Zenének erejét rejtetted gyöngybe.

 

Majd a kislány megnőtt, de hallgatta a zenét,

A zenét, mely hordozza a reményt.

S mely madárként szárnyalt át hetedhét országot,

Szeretettel hintve az egész világot.

 

A lány pedig hitte, hogy a perc örök marad,

Ám az idő telt s már semmi sem olyan.

Fellegek sorakoztak harcba készülve,

Pusztító viharként törtek a mezőre.

 

Lidércként uralták e kicsiny kis vidéket,

Rettentő árnyként támadtak Téged.

Csapkodtak, tomboltak, ütöttek, vágtak,

Hangod erejét kalitkába zárva.

 

S bár a vihar elvonult, a lidércek még élnek,

Összetörtek egy féltő, apró tiszta szívet.

Ki egykor vidám kacajjal fürdőzött a vízben,

Most egy kopár parton mereng a vad sötét éjbe.

 

E zord éjjel közepén nyílott ki egy rózsa,

Pajkos szél a szirmát a lány arcához fújta.

Orcájáról könnyét törölgette csendben,

Összeroppant szívét ringatta az estben.

 

Ám gyötrődött így is, hát feltette a kérdést,

Miért nem táncolsz többé velem tündöklő fénynél?

Miért nem fogod meg a kezem úgy, mint réges-régen?

Miért nem látsz már szivárványt kis patak tükrében?

 

S a sok kérdés hallatán felsírt egy hegedű,

Egy hegedű, mely rejtett dalt szőtt belül.

Rejtett dal ez, ám a kislány lelke ragyog,

Hisz a gyöngy megőrizte mit egykor Ő adott.

 

S bár már tudja, a zene az mit kapott,

Mégis a múlt aggasztja nagyon.

Hisz mi erőt viszonozni akart,

Nem tehette, gyorsabb volt a vihar.

 

Így lett ez a perc az örök fájdalom,

Mely nem felejt, csak kísért szép vágyakon.

S kívánság született mi örök álom marad,

Kérlek, kismadár repülj, s adj nékem is szárnyakat!

 

Irha Adrienn
Author: Irha Adrienn

Irha Adrienn vagyok, 16 éves. 2009. július 13-án születtem Miskolcon, jelenleg Budapesten élek. Az irodalom egészen kicsi korom óta része az életemnek, Anyukám számtalan történetet, mesét olvasott nekem, illetve olvasunk immár együtt a mai napig is. Rajongásig vagyok mindenért, ami művészet, magával ragad, amikor egy-egy ember szavakká, mozdulatokká formálja az érzelmeit vagy színekkel tükrözi azokat. Az írás számomra mindig is egyfajta kikapcsolódási forma volt. Első osztályos korom óta vezetek naplót, 9 évesen pedig megírtam első kisebb történetemet is Halloween témakörben. A versek világába felsős diákként csöppentem bele úgy istenigazából. A Nagymamám volt az, aki a zene-és vers szeretetével e csodálatos világba magával ragadott, s általa tapasztalhattam meg egy-egy dal vagy alkotás mélységét is. 2024-ben indultam az iskola Író-Deák című pályázatán, melyen Álom című versemmel 2.helyezést értem el. Ettől kezdve kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással, ma már az életem részévé vált. Fél éve lettem a Faluság blog egyik szerzője, ahol már több versem is megjelent. A költészetben a legnagyobb hatással rám József Attila munkássága van, számomra ő egy igazi példakép. Az elmúlt 1 évben leginkább a veszteséget és az azzal járó fájdalmat próbálom versbe foglalni, amit Nagymamám elvesztése okozott. Remélem, hogy írásaimmal más embereknek is segíthetek és megnyugvást adhatok e...

3
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Vakvágányon

Vakvágányon   Csak egy mozdony vagyok, Az élet sínjein; Kissé fakultak már oldalamon, A piros színeim. Megéltem száz és száz, Nyarat és telet; Láttam millió

Teljes bejegyzés »

Ghosting

Tegnap óta nem is írtál, Jó reggelt sem kívántál. Tán elüldöztelek? Üzentem, bárcsak látnád.   Ha látnád, vajon reagálnál? Hiányod rosszabb a vártnál. Szavaidat vágynám,

Teljes bejegyzés »

Mondd csak, lehetek?

Lehet, elrontottam, Már megint kapkodtam, Pedig nem akartam, Csupán megtartani magamnak.   Mondd csak, Lehetek a kavicsod? A féltett növényed, A mennybéli paradicsomod?    

Teljes bejegyzés »

November végén

November végén már puszta, kietlen a határ. Mindenütt, amerre csak a szem ellát, siváran kopasz a nyáron még növényektől dús, buja táj.   Az eresz deres szakállát is hideg téli szél rázza immár. Minap még esőcseppek gyűltek alatta, és hulltak le a

Teljes bejegyzés »

Életem hullámin

Egész életem vad hullámok tengere, Boldogság és rútság vegyes, mély fekhelye. Egyszer fent, egyszer lent, micsoda klisé ez, Mindenesetre engem bizton kivégez.   Gyermekként egy

Teljes bejegyzés »