Az út szélén őrként álló, az erős szélben
siránkozó, hajladozó fákon, nagy sötét foltok,
fenyegető árnyak a félhomályban,
éjsötét fekete varjak gubbasztanak,
fagyosan-fázva.
Sötétlőn fénylő tollukon megcsillan,
búcsút int az alkonyat.
Felettük fenn az égen,
sűrű sötét felhők gyűlnek,
tömöttek, súlyos terhet hordozva,
feszülnek, belsejük majd kipattan.
Máskor a varjak ilyen tájban még
fenn a magasban keringenek, szállnak.
Onnan szemlélik az alattuk elterülő tájat,
majd egy idő után,
rekedt csúf kiáltásoktól kísérve,
hogy megpihenjenek az ágakon.
leszállnak.
Időközben a magasban a felhők megnyíltak.
Megjelennek a légben, az első lebegő, szálló,
föld felé tartó játékos, egymást kergető,
pajkos hópelyhek.
Egyre erősebben esik, a hó kavarog,
szinte sistereg, sőt már zuhog, szakad is,
s lám a táj, máris fehérbe öltözik.
A varjak a hóesés kezdetén kuporogva ülnek az ágakon,
hang nélkül, némán, de amint a rájuk hulló,
és rajtuk megtapadó hó, fekete ruhájukból
hófehér gúnyát varázsol, csőrüket nagyra kitárva,
hangos, messzire szálló károgással
üdvözlik a havazást.
Hiába, múlik, repül az idő.
Minap még langyos szellő járta
vidáman fütyölve az utcákat.
Hónak, fagynak még híre hamva sem volt,
most meg már szakad, és mindent elborít
gyerekek öröme, az első frissen hullott hó.
És ahogy a varjak rekedt károgással
úgy én is, de nem károgással,
hanem élénk, erős, messzire hangzó
üdvkiáltással köszöntöm jöttödet:
Légy üdvözölve nálunk, új évszak,
Kedves havas tél.
Author: Izsó Antal
Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.
