Le Jardin du Luxembourg

A Luxembourg kert egy árnyas nagy park , 

megálló, kikapcsolódás , ellazulás 

az egésznapi lótás futás, rohanás, 

a napi programok között és után. 

Békés sziget, közepén egy nyüzsgő,lüktető, 

 rohanó nagyvárosnak, 

szívében Franciaország fővárosának, Párizsnak.  

Egy percnyi szünet, csend , feltételes megálló, 

egy cseppnyi kóstoló a nyugalomból,  

oázis, karantén, kikapcsolódás 

a folyamatos zaj,ricsaj szinpadán. 

 

Ha jártál Párizsban akárcsak egyszer,  

bizton mondhatom, e nevet ismerned kell! 

A várost látogató, járó turisták sokaságának 

hozott felüdülést, szerzett kellemes perceket e park. 

Ha már a sok látnivaló megtekintésétől  

holtfáradtan szédelegtél, szinte biztos,  

hogy ide jöttél, pihenést, nyugalmat itt kerestél. 

S miután ide elértél, első dolgod az volt, 

Hogy fogtál két fémszéket, 

ezeket egymással szembe helyezted el,  

egyikre lerogytál, a másikra a sok gyaloglástól 

égő, szúró, fájó lábad tetted fel, azokat jól kinyújtottad, 

s immár, így a széken elterülve, egy jó nagyot szusszantál.   

És csak mind ezután következett,  

hogy most már élvezhetted igazán  

a pihenést, az árnyékot, a felüdülést, 

e csodás,mondhatni életmentő park hűs fái alatt,  

s melynek nevét, e nevet hogy, Luxenbourg 

jól megjegyezted és soha el nem felejted. 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Kedves Tonió!

    Szép emlék ez Neked. Talán számtalan embernek van olyan emléke, melyet nem feled és úgy őrzi meg a szívében, amilyennek akkor látta. Ha ma mehetnél oda, már más emléket lenne. Én a gyermekem szemét nem feledem, ajándék volt ő nekem 21 évesen, hiszen a születésnapomon már otthon voltunk a kórházból. El se tudom mondani, hogy milyen csodás érzés volt édesanyának lenni. Legalább megéltünk valami olyant, amire idős korban is jó visszaemlékezni.

    Szeretettel: Rita

  2. Kedves Rita!
    Valóban, ahogy írtad, ez a bizonyos első párizsi látogatásom(1976) felejthetetlen emlék marad.A te emléked egy teljesen más, ezzel össze nem hasonlítható kategória:első gyermeked szemének megpillantása.Igen, nyilván egy anyának megrendítő lehet egy ilyen esemény és emléke kitörölhetetlen.
    Szeretettel
    Tonió

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Veled átélni

Veled átélni   Veled akarom átélni, A szürke hétköznapokat; Sétálni, vagy csak ülni egy padon, És nevetni nagyokat. Boldognak lenni, Csak veled szeretnék; Mindent, amit

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

Így tanultam

Menni, menni, visszanézni. Sosem szólni, csak remélni. Mindig újra megpróbálni, sosem bukni, csak felállni.   Mindig kérni, nem elvenni. Hogyha más kér, akkor adni. Nem

Teljes bejegyzés »

Mikor majd szemembe nézel

Ha majd eljő a pillanat,  mikor mélyen a szemembe nézel,  szám többé már nem nyílik szóra.  Bezárul szótlan.  Ez nekem elég lesz, mindent jelent majd,  tőled többet

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. május 1.

Kedves Olvasóink! Az alábbi bejegyzésben számolunk be elmúlt másfél havi munkánk eredményeiről, legutóbb megjelent új könyveinkről, tavaszi pályázatunk végeredményéről, közzétett hanganyagainkról és videóinkról, ill. szeretettel

Teljes bejegyzés »
Uncategorized
Bencze Margit

Rózsaszín muskátli

Nagyon szeretem a virágokat. A rajongásomat irántuk drága édesanyámnak köszönhetem, aki talán még nálam is jobban imádta őket. Hajdanán vidéki családi házunk virágoskertje a legszebb

Teljes bejegyzés »

A NŐ

Kislány, anya, hölgy vagy mama. Egy szóval a nagybetűs NŐ. Gyengéd lélek, kedves mosoly. A föld felett, hopp, libbenő. Nélkülük hát lenne élet? Vigaszt férfi

Teljes bejegyzés »