Varjak a hóban(2)

Az út szélén őrként álló, az erős szélben

siránkozó, hajladozó fákon, nagy sötét foltok,

fenyegető árnyak a félhomályban,

éjsötét fekete varjak gubbasztanak,

fagyosan-fázva.

Sötétlőn fénylő tollukon megcsillan,

búcsút int az alkonyat.

 

Tegnap még egész nap

repültek, szárnyaltak

fenn a magasban.

Ma már csak némán kuporognak

a fákon, az ágakon.

Valamit sejtenek.

Valamit éreznek.

Valami változik.

Valami új érkezik.

Csak ülnek, nem repülnek.

Nagy fekete csőrük zárva, szótlan.

Rekedt károgásuk, torkukba fulladt.

Várnak.

 

Felettük a magasban, fenn az égen,

vészterhes sűrű, sötét felhők gyűlnek.

Tömöttek, súlyos terhet hordoznak.

Keservesen cipelik,feszülnek,

belsejük majd kipattan.

Terhüket tovább tartani,

már nem sokáig bírják.

 

S íme, most megnyílnak.

Megjelennek a légben, az első lebegő, szálló,

föld felé tartó játékos, egymást kergető,

pajkos hópelyhek.

Egyre erősebben esik, a hó kavarog,

szinte sistereg, sőt zuhog már, szakad is,

s lám fehérbe öltözik a táj máris.

 

Az egyre csak hulló fehér hó

megtapad a varjak sötét tollán,

s varázsol fekete ruhájukból

hófehér új gúnyát.

A varjak így megváltozva,

új ruhájukban pompázva,

csőrüket nagyra nyitva

most hangos,

messzire szálló károgással,

köszöntik a régit felváltó újat.

Megérkezett,

hó, fagy, s jég kiséretében.

Íme itt van,

a hideg,

de mégis szeretett új évszak,

a tél.

 

 

.

 

 

 

Izsó Antal
Author: Izsó Antal

Mondhatnád túl késő. Meglehet, felelném, de talán mégsem késtem le mindenről. Igaz nem tartozom azon szerencsések közé, akiket a múzsa már ifjúkorban megérintett. Maradt tán mégis egy reménysugár számomra is. Életem folytonos keresésből állt eddig, de keveset találtam. Az út végén, nyugdíjasként a pihenés várna rám, ehelyett most próbálom lázas igyekezettel behozni mindazt, amit elmulasztottam. Egy belső erő írásra késztet. Sötét szobámban ülve, magányosan töltött csöndes éjszakai órák alatt, olvasólámpám sugara fényében újabb és újabb történetek születnek… Izsó Antal.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. „Megjelennek a légben, az első lebegő, szálló,
    föld felé tartó játékos, egymást kergető,
    pajkos hópelyhek.”

    Csodálattal szoktam nézni és nem győzök betelni vele.

    Szeretettel: Rita

    1. Kedves Rita!

      Köszönöm, hogy elolvastad.Én is így vagyok vele, szeretem a hóesést! Gyerekként, különösen nagy élmény volt,kiálltam a szabadban , két kezem kitárva, forogva üdvözöltem a szálló , kavatgó hópelyheket.
      Szeretettel
      Tonió

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Még mindig én…

– Te tényleg én vagy? A kislány hitetlenkedve nézett rám. Én elmosolyodtam. – Igen. Én vagyok te. Csak… egy kicsit későbbről. – Akkor hány éves

Teljes bejegyzés »

Vár az újabb tanév

Edit Szabó : Vár az újabb tanév Kérdezem egy barátom kislányát : Timikém, várod már az iskolát ? Szája széles mosolyra húzódik, – nagyon várom

Teljes bejegyzés »

Szabadon szállva

Hullámzó kék szőnyeg, Ég s felhő szőtte, Rajta fekete foltok, Csilingelő, csipogó hangok. Mi ez? Kérdem, S elképzelt térképem Olasz csizmát lát meg Az atlaszos,

Teljes bejegyzés »

A megbocsátás hajlékony padján

   A megbocsátás hajlékony padján     Ott ülni csak némán és csendesen, hallgatni mások megbocsáthatatlan, alávaló bűneit. Hidd el, talán úgy érdemes! Gyakran ellened

Teljes bejegyzés »

A szöcskék is látták

    A szöcskék is látták   A ráérősen jóleső szeptemberi kiránduláson nem messze a Dunától, hajborzoló langyos szellő igazítja a Vértes közeli utak mentén a

Teljes bejegyzés »