EGÉRMESE

Egy nagyravágyó, hencegő egérke,

Dicsekedett,

Hogy Ő bizony egy patkány,

Csak épp apró a termete,

De ember is akad olyan, ki törpe.

Bár picinyke volt, játszotta a nagyot:

Hetvenkedett, ripacskodott,

Hőbörgött, hősködött,

Mindenbe belecincogott,

Minden mocsokba bedugta az orrát.

Addig-addig lengette fenn a farkát,

Míg egyszer aztán

Szegénynek szörnyű vége lett:

Nem egérfogóban nyúlt ki

Egy jó szagú szalonnán,

Úgy múlt ki,

Mint egy patkány:

A rakás gané közepén,

Egy szívlapáttal vágták jól pofán.

 

Valyon László
Author: Valyon László

Nem vagyok költő – csak néha nem tudok máshogy beszélni. 1944 augusztus 28- án születtem sváb, anyai nagyszüleim zsámbéki házában, mely az Öreg-templom (Romtemplom) és a temető között állt. Apai ágon kiskörei halászmesterek és gazdatisztek örökségét hordozom, én pedig Budán nőttem fel, a Rózsa-domb aljában. Gyerekként sokat betegeskedtem, félénk voltam – a könyvek lettek a menedékem. Olvastam, mindent ami a kezembe került. Bár a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban egy kiváló irodalomtörténész, Dr. Bodolay Géza volt a mentorom, mégis a műszaki pályát választottam: vegyészmérnökként, és mérnöktanárként dolgoztam ipari nagyvállalatok műszaki vezetőjeként, szakmérnöki diplomával a zsebemben. 25-26 éves koromban írtam 15 verset, aztán harminc év csend következett. 1996-ban újra megszólalt bennem valami – azóta írok. Nem sokat, és egyre kevesebbet. Mégis a fiókomban ma már néhány száz oldalnyi vers és próza lapul.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
Varga Adrienn

Tavaszi kaland

Juli kialvatlanul, ám annál nagyobb motivációval ült íróasztalához. Március első napját írták, a naptári tavasz hivatalos kezdetét. Örömmel nyitotta ki éves tervezőnoteszét, melybe tavaszi vágyait

Teljes bejegyzés »

Az elveszett lélek

Hazaért. Fáradtan ledobta az asztalra az álarcát. Minden egyes nappal nehezebben tudja levenni, egyre jobban bele nőtt a bőrébe. Milyen hihetetlenül fáradt a szívem! Mintha

Teljes bejegyzés »

Kicsiny falum

A templom sárga tornya magasan a falu fölé emelkedve vigyázza azt, Méltóságteljes idős hölgyként uralkodik fölötte. Lábán sárga nárciszokból font cipellőt visel, Karcsú torony-testét a

Teljes bejegyzés »

A szerelem filozófiája

Egy összenézés, egy rezzenés, felismerés. Régi traumák ébredése, vagy tiszta kapcsolódás? A legnagyobb boldogság, és a legnagyobb fájdalom. Bizonyosság, benne a kétség. Sokszor ígéretek, sokszor

Teljes bejegyzés »

Üres asztallap

Nyomozó nem szólt semmit. Azt tanulta az egyetemen – és a bátyjától –, hogy a csend a legjobb fegyver. Hadd főjön a gyanúsított a levében.

Teljes bejegyzés »

Nyolc óra után egy perccel

Zeusz villáma csapott szívembe „Hibát követsz el.” – zengte az ég. Majd egy hangos sikoly, s könnyek mint folyóvíz.   Így történt, hogy szememben fejre

Teljes bejegyzés »