Egy nagyravágyó, hencegő egérke,
Dicsekedett,
Hogy Ő bizony egy patkány,
Csak épp apró a termete,
De ember is akad olyan, ki törpe.
Bár picinyke volt, játszotta a nagyot:
Hetvenkedett, ripacskodott,
Hőbörgött, hősködött,
Mindenbe belecincogott,
Minden mocsokba bedugta az orrát.
Addig-addig lengette fenn a farkát,
Míg egyszer aztán
Szegénynek szörnyű vége lett:
Nem egérfogóban nyúlt ki
Egy jó szagú szalonnán,
Úgy múlt ki,
Mint egy patkány:
A rakás gané közepén,
Egy szívlapáttal vágták jól pofán.
Author: Valyon László
Nem vagyok költő – csak néha nem tudok máshogy beszélni. 1944 augusztus 28- án születtem sváb, anyai nagyszüleim zsámbéki házában, mely az Öreg-templom (Romtemplom) és a temető között állt. Apai ágon kiskörei halászmesterek és gazdatisztek örökségét hordozom, én pedig Budán nőttem fel, a Rózsa-domb aljában. Gyerekként sokat betegeskedtem, félénk voltam – a könyvek lettek a menedékem. Olvastam, mindent ami a kezembe került. Bár a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban egy kiváló irodalomtörténész, Dr. Bodolay Géza volt a mentorom, mégis a műszaki pályát választottam: vegyészmérnökként, és mérnöktanárként dolgoztam ipari nagyvállalatok műszaki vezetőjeként, szakmérnöki diplomával a zsebemben. 25-26 éves koromban írtam 15 verset, aztán harminc év csend következett. 1996-ban újra megszólalt bennem valami – azóta írok. Nem sokat, és egyre kevesebbet. Mégis a fiókomban ma már néhány száz oldalnyi vers és próza lapul.