Megszoktuk hogy valaki
Felgyújtja a villanyt nekünk
S abban a fényben
Látjuk világunk szüntelenül
De jobb ha saját fényünket
Használjuk látni
S nem másokban
A fényt a ragyogást imádni
Es ezzel saját képességeinket
Örökre elásni
Adorján Zoltán vagyok, 1990 ben születtem Erdélyben. Most Londonban élek. Az írás önkifejezésem egyik legkedveltebb módja. Verset, prózát, forgatókönyvet írok. Az élet nagy kalandját minden formában érdemes megörökíteni.
Most kezdtük el az évet és csak úgy szalad, Hogy Novembernek emelkedett a kalap. Isten hozott komor és hűvös November, Örömében csak úgy remeg
Ujjaimmal boldogságvirágokat rajzolok szívem párás ablakára. Lelkem egyetlen metszete, a Mindenség legszebb darabkája. Tudja Isten, hová visz az utam… Félnem nincs mitől, Ő vezeti szívem
Jártál-e már ott, ahol a Fények örökké ragyognak? Ott, hol az egek és földek mind egybe folynak? Tudod-e, hogyan juthatsz el újra oda, ahol a
A mosolyod, a mosolyom. Kezem a kezedben. A világ monoton robajában mi ketten lelkünk dallamát dúdoltuk halkan, egymásnak suttogván, hogy halljunk a zajban. Éreztük zenéjét
A küszöbön állva Volt egyszer egy asszony, aki különös kapcsolatban állt a Karácsonnyal. Nem csupán az ünnepet szerette, hanem mindazt, ami köré épült. A
Edit Szabó : November egy, vasárnap November egy, Mindenszentek, ma a temetőbe nem mentem, napsütéses, szeles napon a konyhában dolgozgatom. Szűk rokonság, a sógornőm, hiányosan
Egy válasz
Remek gondolat. Érdemes megvalósítani.
Szeretettel: Rita