Uram, ahogy múlik az év,
lelkem terhével Eléd lépek én.
Megállok az idő peremén,
és szívem minden súlyát leteszem.
Köszönöm, hogy megtartottál,
amikor elfáradtam, elbotlottam.
Amikor nem értettem a fájdalmat,
és kérdéseim válasz nélkül maradtak.
Kérlek, vedd el a félelmet,
a csalódást, a rejtett könnyeket.
Tisztíts meg, hogy szabad legyek,
és könnyebb lélekkel léphessek Veled.
Add, hogy a jóság újra érték legyen,
ne egymás ellen, egymásért éljünk.
Hogy a szív beszéljen a világban,
ne a harag formálja lépteink.
Éhezők kapjanak kenyeret,
betegek testükben gyógyulást.
Magányos szívek találjanak szeretetet,
és a csendben is legyen vigasz.
Taníts minket alázatra és fényre,
ne hatalom, hanem felelősség vezessen.
Ne irigység, hanem megértés éljen,
ne önzés, hanem szeretet bennünk.
Az új évben nem gazdagságot kérek,
hanem tiszta szívet és igaz hitet.
Nem könnyű utat, hanem erőt a nehézségben,
nem tökélyt, csak emberséget.
Áldd meg, aki szeretni tanul,
adj reményt a fáradt szíveknek.
Emeld fel, aki majdnem feladta az utat,
irgalmas kezeddel.
Békével búcsúzom az Óévtől,
hittel indulok az új idő felé.
Vezess minket egy igazabb világba,
ahol a szeretet az út és a cél.
Ámen
Author: Tordai Mihályné
Tordai Mihályné Boros Erzsébet Katalin – néven 1957. február 4-én születtem Nagykállóban, egyszerű munkás emberek második gyermekeként. Gyermekkoromban a mesék világa volt a menedékem, ahol a képzelet határtalan birodalmában találtam meg a szépséget és a vigaszt. A felnőtté válás éveiben azonban egy másik, még mélyebb világ hívott magához: a verseké. Későn kezdtem el írni – 2010 óta szavakba öntöm mindazt, amit az élet tanított. Verseimben gyakran saját megélt történeteim, érzéseim, lelki rezdüléseim tükröződnek vissza – őszintén, szívből, sallangok nélkül. Zárkózott természetű vagyok, nem a szereplés, inkább a csendes megfigyelés emberének tartom magam. Hiszem, hogy az igazi gondolatok nem mindig hangosak – néha egy – egy verssor súlya többet mond, mint száz kimondott szó. Írásaimat először magamnak írtam, de idővel – és mások visszajelzései által – megértettem, hogy a leírt érzések más szívekben is visszhangra találnak. Ez a felismerés bátorított arra, hogy megosszam a gondolataimat, és része legyek egy olyan irodalmi közösségnek, ahol a lélek nyelve a vers. Csendes megfigyelő vagyok. Nem a szavak hangerejében, hanem a mélységükben hiszek. Zárkózott természetem miatt ritkán állok a figyelem középpontjában, de az írásban megtaláltam a saját hangomat. Verseket, prózákat és meséket írok – olykor önmagamnak, máskor azoknak, akik épp a sorok között keresnek kapaszkodót....