Még nagyon fiatal az idő,
alig kacsint ránk fény az égen.
Ujjaim ujjaidba fonódnak
a hajnali derengésben.
A faágak között, felettünk
megbújnak a madáretetők,
lustán az ég felé nyújtóznak a
hóból kibújó háztetők.
Csúszik az út, ezért jobb híján
most egy darabig együtt megyünk,
vagy kijelölt útunkon haladunk,
vagy csak a világ fordul velünk.
A platánfa kérge megrepedt,
belefaragva kétszer két betű…
Borzongató a bizonyosság: akkor
minden más volt, egészen egyszerű.
Múlttá lesz majd ez a pár perc is,
mindkettőnké, vagy csak az enyém.
Jelentéktelen Valentin-napok
csúszkálnak az idő peremén.
A virágok nyílni kezdenek,
minden kis szirom egy műremek.
Szemünk láttára kivirul a táj,
fény keretezi a képedet.
Cipőtalpunk rovátkáiba
a tavasz bebújik nesztelen.
Frissen vágott fű illatából csak
lélegezz, s ne törődj velem.
Átvezettelek télből a tavaszba.
Hogyan sikerült? Nem kell értenem.
De most, hogy szabadon futhass,
egy óvatlan pillanatban,
a kezedet elengedem.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.