…
visszahúz az emlék,
ahonnan jöttem…
anyaméh…
nyújtózó bíbor erek,
hogy nemsokára,
másképp is legyek…
testkezdeményből,
életérzés, én is
nemsokára:
kínból,
feleszmélés…
2022.04.15
kép forrása: Pixabay
Author: Adorján L. Zoé
Vannak átélt pillanatok, amelyek újjászületve az írásban testesülnek meg… és vannak pillanatok, a még meg nem éltek, amelyekkel sarjadó írásaink halmoznak el. Mindannyian írunk és olvasunk a kiapadhatatlan forrásból, ahol: mindig miénk a pillanat! Teljességében…
4 Responses
nagyon erős szavak, nagyon mély érzések.
„az emlékeim én vagyok, az emlékeim élnek,
mert azok a részeim, hogy is felednélek?”
Gábor
nagyon szépen köszönöm a hozzászólást, és az idézetet is, kedves Gábor.
nagyon mélyről jöttek a szavak, és nagyon messziről az érzések…
Kedves Zoé!
A kínt megelőzte az élvezet, a két test eggyé válásának öröme, gyönyöre. Csodás volt, ahogy a petesejt befogadta az ondósejtet és azok eggyé válvásuk után osztódni kezdtek. E két sejtben benne volt az élet, az emberré létel. Nem csoda, ha olykor visszavágyunk oda, ahol biztonságban voltunk, az élet gondjáról, bajáról semmit se tudtunk. Nem áztunk, fáztunk és nem is csalódtunk. Édesanyánk testéből táplálkoztunk. A szülés fájdalmát feledtette a gyermek világra jötte, aki akkor már öntudatlanul is tudta, hogy az élet könny és bánat, mert az első, amit tennie kellett az volt, hogy sírjon. Mosolyogni, nevetni sokkal később tanult meg, de a sírás mindig osztályrésze marad és maradt, míg csak él.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita, köszönöm szépen. örülök a benned ébredt érzéseknek, gondolatoknak.
e pár sor egy kezdet-felvillanásból íródott. nem volt benne visszavágyódás.
szeretettel: Zoé