Horizont határán halkan
kitekintő aranykorong.
Édes fényed fodra csorog
az ébredezve nyújtózkodó
kehes, de gyönyörű világra.
Ölelő fényét önti
az összes erdei fára.
Az ember, ki sokadrangú
faj ezen a helyen,
azt hiszi, minden
egyes gyümölcs neki terem,
keresztet ácsol, halott fák húsából,
mire vasakkal fiát szegezi,
jövőjét romokba dönti,
nem fogja fel, mekkora
hibát követ el,
hiszen a vér, vért követel,
pusztít, rombol,
hogy szerinte építhessen.
Talán egyszer felcsillan
egy halvány fénysugár,
újrarajzolva a horizontot,
ekkor fog rájönni
valamit csúnyán elrontott.
Author: Czomba Zoltán
Magyarország északkeleti részén, Pátroha községben élek családommal. Középiskolai tanáraim hatására kezdtem el verseket írni az előző évezred végén, több- kevesebb sikerrel. Diákkori alkotásaim közül néhány a Természet és én! című antológiákban helyet is kapott. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire újra visszataláltam az íráshoz. Azóta műveim száma folyamatosan gyarapszik, és már nem keresek kifogásokat, nem állítok akadályokat eléjük. Főbb témáim a család és az emlékezés, a hazaszeretet és nemzeti identitás, természet és mindennapi élet, valamint az elmúlás és az idő kérdései. Verseimben gyakran jelenik meg a közösség és a társadalom iránti felelősség is. Az írás számomra egyszerre önkifejezés és párbeszéd: szeretném, ha verseimben mindenki felfedezne valamit a saját életéből. Bár olykor drámákat is írok, leginkább a költészet az, amihez újra és újra visszatérek. Örömmel osztom meg gondolataimat mindazokkal, akik nyitottak a költészet varázsára. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban, és a számtalan hobbim közül az egyik legfontosabb számomra az olvasás.
