Emléked

Tarthatnám dobozban
ott lenne a polcon
csillogna magában
sóhajtana némán
ha vigyázol rám
lelkednek fényt adok
bús-édes maradok
Néha csak elnézném
virága kinyílna
gyémántként ragyogna
színe is lenne, talán sárga
illata mint a tenger
frissen facsart sós pára
benne lapulna a vágy
mint kék esszencia
Hatása nem múlna
figyelmet kívánna
soha el nem hagyna
zsebembe bebújna
vigyem őt magammal
sétálni akarna
Vajon mit mondana
szállj velem magasba
reptess messze tájra
legyek lobogó vitorla
zúgó vizeken át
hittel kormányozva
hajózzunk a jövő
sejtelmes partjára
Dobbanó-szíve nem kopna
szikrázó maradna
fülembe dúdolva
nappal elringatna
éjjel szélként suhanna
álmomba furakodna
hogy vérem korbácsolja
Érzi, várja létem
így lenne
ha a polcon heverne
s még mi más rejtőzne benne
mint maga a szerelem

Sütő Ágnes
Author: Sütő Ágnes

Budapesten születtem, jelenleg is itt élek. Egész életemben a kultúra ölelésében éltem, gyerekkorban a sok regény bűvöletében, később pedig azért, mert munkahelyem közel 40 évig az Artisjus (Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület) volt, ahol 10 évig irodalmi jogdíjat fizettem ki íróknak, költőknek, 30 évig pedig zenei jogdíjak felosztását végeztem. Verseket barátok biztatására 2024. év szilveszterén kezdtem el írni, ezt megelőzően néhány, fióknak írt mesén, karácsonyi versen kívül semmit nem írtam. Verseimből idén (2025-ben) néhány megjelent antológiákban, első verseskötetem 2026 év elején fog megjelenni, de már a második kötethez is vannak verseim. Az elmúlt 10 hónapban közel 250 verset írtam. A versek számomra a szellemi aktivitást jelentik, olvasni is szeretem mások verseit, a sajátomban pedig leírhatom az érzéseimet, véleményemet. Nem utolsósorban kapcsolatot biztosítanak hasonló érdeklődésű emberekkel. Igyekszem a versekkel kapcsolatos tudást is pótolni, ehhez különböző forrásokból szedem fel az ismereteket, továbbá egyes kortárs költők weboldalát, illetve facebook oldalát is követem.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Uncategorized
Bencze Margit

A szabály az szabály!

Végre eljött a tavasz! A fagyos márciusi napok után szokatlanul meleg április köszöntött be. A természet ébredni látszott téli álmából. Egyre gyakrabban és hosszabban sütött

Teljes bejegyzés »

Fecskelogika az (el)tűnő tavaszban

Fecskelogika az (el)tűnő tavaszban március A paneltömb szikáran magasodott a játszótér fölé, mint egy mereven sötét takaró, amit valaki a lélegző világra terített. A napfény

Teljes bejegyzés »
Prózák
Petes H. László

Képzelt égi traccs

részlet.   Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap…bandukoltam az égi fellegek könyvtárába és összefutottam

Teljes bejegyzés »

CICUSKÁMHOZ ( munkaváltozat ) Ezüstszürke bársony bundád fogta meg először szívem hatalmas két gombszemedbe később engedtél csak néznem azt hiszem hogy megsejtetted nem döntöttem még

Teljes bejegyzés »

A város csendje

Kanizsa belvárosában járok. Üresek az úton a sávok: a hangos autók távol, nincs semmi az utca zajából. A madárcsicsergést hallgatom. Gyorsan elteszem a mobilom. Hívogat

Teljes bejegyzés »