Mintha földre pottyant volna egy varázsló,
végigjárva éjjel úton s a kerteken,
nyomán a fák, bokrok úgy várakoznak,
mint fehér ruhába bújt csillogó sejtelem.
Az első lépésre roppan a hó, törik
a jég is, ami tegnapról még megmaradt,
és mégis, mint egy szép mesében, úgy lehet
sétálni a csipkébe öltözött fák alatt.
Éjjel közénk költözött valami égi,
és sarkából forgatta ki a világot,
hófehér termeken vonulunk keresztül,
ahol csak csendben nyílnak a ritka virágok.
Ha angyalok járnak köztünk, nem csapnak zajt,
felettünk zúzmara kavarog gondtalan,
két kezükkel szórják, válogatás nélkül
arra, aki boldog, vagy éppen boldogtalan:
bolyongva repülő aprócska kis nyilak
egy gyenge szellőtől saját útra kelnek,
fedetlen didergő szomorkás arcokra
jégcsillagokból könnyű csókokat lehelnek.
Végigsimítják a szövetkabát vállát,
megtelepszenek a sapkabojtokon,
velük együtt jár egy otthon-meleg érzés,
ami újra jelen van, de már hiányzott nagyon.
Nem lehet bezárni, két marokra fogni,
de hátha nem tűnik tova, hanem itt marad,
s mintha értenék a kimondatlan vágyat,
hófehér fák állnak őrt az ablakok alatt.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
